02 - 07 June, YUM harmadik felvonás, Cipanas, Java, Indonézia

02 June, hétfő

A keddi szállításhoz ma betakarítunk: folyik a mérés, a víz a mosáshoz és a csomagolás. Készülnek a félkilós zöldparadicsom-csomagok, mángoldleveleket gumizunk össze ötösével, zöld, sárga és piros szárú fajtából. Spenótból van zöld és vörös (ez a nálunk ismerttől kinézetre teljesen eltérő, ízre hasonló), édeskrumpliból kétféle, cékla, óriásira növő bazsalikom, dús koriander, citromfű (ez úgy háromszor akkora, mint a nálunk kapható nyeszlett kis példányok…), kankung és pak choi. A szüret közben Reza példáját követve szedünk egy-egy roppanós uborkát, amit nyomban el is fogyasztunk, hogy némi energiát pótoljunk. A zöldségek kicsinosítását, fürdetését több lépcsőben végezzük. Ebben kissé túlzásba is esnek a farmon, a spenótról, pak choi-ról a levelek felét lehántják, a kisebb példányok is mennek a komposztba, mondván hogy csak kifogástalan és méretes áru kerülhet a kosárba. Szerintünk többet érdemelnek, számításba véve a befektetett rengeteg munkát, így a kidobált levelek egy részét megmentve estére salátát rakunk össze.

 

 

Reza és Triie a hétvégén Bogorban voltak Reza családjánál látogatóban. Hoztak is a híres bogori talasból (taro) a családi kertből, amiből este mi sütünk chipset mindenki örömére Reza útmutatása alapján: a talast vékonyra szeletelve hideg vízben, fokhagymával és sóval pácoljuk, majd bő kókuszolajban ropogósra sütjük. Nyamm!

 

 

 

03 June, kedd

Évi Jakartába indul Brammal, Diannal és a zöldségszállítmánnyal reggel 4h-kor, hogy elkerüljék a későbbi szokásos forgalmi dugót. Így 7 órára már a jakartai központba érkezünk, ami úgy fél 9 tájban be is népesedik: négy helyi alkalmazott és Vanessa, az irodavezető munkáját jelenleg egy japán és egy belga önkéntes segíti. Becsatlakozom az árukiszállításba Bramhoz és Marinához, aki egyben a kapcsolattartó a vevőkkel. Hetente egyeztet e-mailben az aktuálisan elérhető terményekről és a kuncsaftok igényeiről. Van egy alapkosár (a hazai Szatyor-hoz hasonlóan) zöldségválogatás fix áron, mely variálható, illetve külön rendelhető zöldségek is vannak. A vásárlók főként itt élő és dolgozó külfödliek, így alkalmam lesz néhány luxusapartmanház recepcióján üldögélni és az árut átvevő bejárónőkkel találkozni. Az egyéni vásárlókon kívül a British School tanári kara és egy kis, családi vegaétterem jelenti a jelenlegi vevőkört. A piac, vagyis az ő igényeik diktálnak, ezért kell oly gondosan (és számunkra pazarlóan), csak hibátlan terményeket válogatni a kosárba. Egyeztetés zajlik egy nagyobb étteremmel az együttműködésről, de ehhez a farmnak kiegyensúlyozottabb áruellátást, illetve heti két betakarítással szállítást kellene biztosítania.

Mivel a kiszállítás nagyobb részét Dian intézi a jakartai sofőrrel, így a délelőttbe belefér még egy egyórás eszmecsere Vanessával, aki az egyik igazgatósági tag lánya. Nyitott és érdeklődő, így megosztom ötleteinket, benyomásainkat a farmról. Bőszen jegyzetel, azonnal továbbviszi a megkezdett gondolatokat. Jó érzéssel látunk neki a közös ebédnek az irodistatársakkal, melyet a takarítónéni szállít egy közeli warungból. Kora délután indulunk vissza Cibadakba, ahol Atti szokásosan a kertben töltötte a napot.

Nincs lazsálás, a munkaidő utolsó perceit is kihasználjuk, hogy teljenek az ágyások. A csapat hihetetlen odaadással és precizitással dolgozik a kertben, a maximumot hozva ki magukból és a területből. Ole, aki Japánban is dolgozott egy darabig a nature farming elvei alapján, külön kis kertet tart fenn, ahol jelenleg eperrel próbálkozik. Ennek sikerén felbuzdulva el is kezdik a napokban egy eddig kihasználatlan terület felkészítését epertermesztésre. Erre várhatóan lesz kereslet, hiszen ez az egyik legdurvábban “kezelt” gyümölcs a nem-organikus gazdaságokban. Ha minden jól megy, készül majd lekvár is belőle.

A rutinszerű munka mellett Reza is újabb és újabb dizájnokat talál ki, alább látható, hogyan fér meg egymás mellett békében, egymással nem versenyezve a brokkoli és kankung.

 

 

Sajnos a legnagyobb gondosság mellett is vannak ágyások, amelyekből több maroknyi műanyag csomagolást szedünk ki. A YUM-ba járó gyerekcsapatok egy részének ugyanúgy bárhol kiesik a kezéből a zacskó, mint a banánhéj. Gyakorlatilag nincs "szemét-tudatuk”, ahogy Délkelet-Ázsiában a népesség nagy részének. A tömegtermelés, az “instant-kultúra" túl hirtelen ütött itt be, egyszerűen nincsenek tudatában az organikus, lebomló és nem organikus, nagyon sokára lebomló hulladékok közti különbségnek (nem beszélve azok természetre gyakorolt hatásáról). Vissza-visszatér az a gondolatunk, hogy a fogyasztás és a népességnövekedés oly gyors, hogy ezek az országok egyszerűen bele fognak fulladni a szemétbe. És mivel az óceánon nincs kerítés, ez a szeméttömeg szépen vándorol tovább az áramlatokkal. A fejlett országokban a helyzet látszólag sokkal jobb, mi szépen összegyűtjük és eltemetjük, vagy elégetjük a nemkívánatos cuccot, hogy ne zavarja a kilátást…

 

04 June, szerda

Míg Atti Andyvel az iroda és könyvtár pc-in dolgozik, Évi reggel 8-10h-ig Butarral a szokásos havi 'posyandum balita' körül segédkezik a közeli sikátorok egyik háza előtt: hetven, 0 és 5 év közötti gyermeknek ellenőrzik és regisztrálják a súlyát. Akiknél problémát látnak, az orvoshoz irányítják. A baliták a YUM ételadományaként egy zacskó bubur kacang hijau-t (amit reggel Butar készít el) és egy banánt kapnak. A helyi segédcsapat egy-egy bizarr lila színű pudinggal egészíti ezt ki.

 

 

 

 

 

Atti továbbra is a gépekkel játszik, Évinek marad még egy órácska a a reggeli műszakból, majd két órára délután is besegít a farmon: komposztolás, ültetés. Befejezésként megnyeri egy ágyás önálló beültetését 150 db céklapalántával, mely méltó zárás a kertben.

Este meglátogatjuk a kerti lakban a srácokat egy közös záróvacsira. Ellátnak bennünket kedvenc indonéz zenéikkel, e-mail címet váltunk, majd indulunk rápihenni a másnapi nagy útra.

 

05 June, csütörtök

A délelőtt nagy részét a vonatjegyvásárlási mizéria tölti ki, vasárnap tervezünk utazni Yogyakartába. Először az interneten próbálkozunk, a kapcsolat a fizetési tranzakció közben száll el. Sebaj, működik a telefonos foglalás angol nyelven! A foglalás után 3h-n belül kell fizetnünk egy Indo- vagy Alfamart üzletben, mely útba is esik a Gede-Pangrago Nemzeti Park központja felé, ahova Bram fuvaroz el minket. Az Alfamart rendszere azonban nem tudja kezelni a telefonon kapott kódot. Végül egy másik jegyet kell foglalnunk itt, ahol vonatjegyért fizetni csak készpénzben lehetséges. IDR 230.000/fő + 6000 kezelési költség: ez a 6 jegykategóriából a második legdrágább (Eksekutif II), viszont dönthetők az ülések, amit nélkülözhetetlennek érzünk a 7 órás éjszakai utazáshoz.

A nemzeti park központjába útlevélmásolatokkal készülve érkezünk, hogy regisztráljunk, engedélyt szerezzünk a csúcstúrára. Külföldieket kizárólag vezetővel engednek mászni, annak ellenére, hogy az út szinte teljesen végig kövekkel kirakott és könnyen követhető. Így kénytelenek vagyunk csalni és végül azt mondjuk, hogy csak a közeli vízeséshez sétálunk. Már csak egy sátorra van szükségünk, melyet Bram segít felhajtani. Két helyet is zárva találunk, a harmadikon IDR 130.000-t kérnek egy kis sátorért egy napra. Kifordulunk, majd egy negyedik helyre bezörgetve kerül jobb sátor fele áron, igaz itt is válogatnunk kell, mert az első sátor cipzárjai nem működnek. Egy hirtelen, de kiadós zápor módot ad egy ebédre egy kis warungban, mielőtt nekivágunk. A park bejáratnál (kb 1500 m magasan) még megkérdezik, van-e nálunk sátor: '- igen', '- az nem jó, nem lehet sátorral menni a vízeséshez', '-akkor nincs nálunk sátor’. Helyes válasz, megkapjuk a belépőjegyünket. Jól haladunk felfelé a sziklalépcsőkön, amikor újabb eső jön. Már elég lucskosak vagyunk, amikor megtaláljuk sziklamenedékünk, mely alatt kihúzzuk, míg eláll.

 

 

Áthaladunk a zuhogót képező, magasra gőzölgő hőforrásokon, ahol újabb pihenőre kényszerülünk az eső miatt. Erősen hűl a levegő, zsibbad a kezünk, vizes a cipőnk. De az erdő csodás. Még világosban elérjük a kb 2200 m-en lévő erdei sátortábort, ami inkább egy idillikus helyre tervezett szeméttelepnek tűnik. Sátrat verünk, majd csuromvizes ruháinkat levéve, minden száraz pótrétegünket magunkra húzva megpróbálunk aludni. Könnyű, de egyben igen vékony hálózsákjaink és a köves talaj miatt ez kevéssé sikerül.

 

 

 

06 June, péntek

Reggel negyed 5 körül fejlámpákkal, a sátort a táborhelyen hagyva vágunk neki a csúcsnak. Az izgalom és a meredek ösvény hamar feledteti az éjszakai zord körülményeket. Aznap elsőként érkezünk a Gunung Gede 2956 m-es csúcsára: előttünk a szomszédos Pangrango, távolabb a Portibi farmról jól ismert Salak ikercsúcsai és számos további kisebb csúcs. A környező települések éjszakai fényei még égnek, a Gede kéngőzös krátere egyre jobban látható, ahogy hajnalodik.

 

 

 

 

 

Egy csapat vigyorgó bogori fiú érkezik utánunk, akik villámgyorsan forró kávét készítenek egy mini gázfőzőn. Először mi, a vendégek kapunk a gyömbéres kávéitalból, mely csodásan átmelengető.

 

 

 

 

A kötelező csúcsfotók után indulás lefelé a varázslatos, mohával és páfrányokkal borított ősfák között, ahol rálelünk a sumatrai kék minigomba piros tesójára. A sátorhelyre visszaérkezéskor a bogori srácok még reggelivel is megkínálnak bennünket, de ezt már nem fogadjuk el. Sátort bontunk és nekilendülünk. Útközben megpróbálkozunk megmártózni a termálforrásnál, de a víz annyira forró, hogy az ujjunk hegyét is alig bírjuk belemártani. Kicsit átmelegszünk a forró gőzben, majd továbbindulunk.

 

 

 

 

 

Az első napfényes patakparton piknikezünk egyet, az ezután következő visszautat mindketten végeláthatatlannak érezzük. A vízesésnél rápihenünk az utolsó 2,7 km-re.

Angkottal megyünk le a Cibadak-i mellékútig, ahonnan vár még ránk egy fél órás séta a YUM központig. Fáradtan és éhesen, ráadásul egy-egy Angker serrel nehezítve hátizsákunkat araszolunk lefelé. A köves talaj után gyerekjáték a sima aszfalt, ráadásul hamarosan jönnek a jól megérdemelt védőitalok.

 

07 June, szombat

Összepakolás után még meglátogatjuk egy utolsó kv-ra Rezát és Triiet. Várnak bennünket, Triie még egy ajándék inggel is készült Attinak. Ismerve kísérletező hajlamukat, mi néhány csomag magyar zöldség- és fűszernövényvetőmaggal látjuk el őket, aminek szemlátomást örülnek. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dél körül útrakelünk angkottal Cipanas központjába, majd onnan Cianjurba, ahol egy harmadik járgánnyal eljutunk a városszéli főútra. Itt szállunk fel a buszra Bandung felé, majd a következő kb 70 km-t egy másfél ülést elfoglaló, rendkívül plöttyedt hájú, korosabb hölggyel egy hármas üléssoron izmozva teszünk meg. Bandungban egy újabb angkottal végre eljutunk a vasútállomásra, ahonnan este 8h-kor Yogyakartába indulunk.

31 May - 01 June, YUM második felvonás, Cipanas, Java, Indonézia

31 May, szombat

Atti a szokásos reggeli tornája után a konyhába veszi az irányt. Vörös és sárga ubit párol, amit érett banánnal, rizzsel, zabpehellyel keverünk a reggeli kásánkhoz. Az édeskrumpli fő eledelünk lett itt a farmon, és annyira változatosan lehet elkészíteni - sós, édes, sült, főtt formában -, hogy fontolgatjuk a meghonosítását a kertünkben. Itt 4 hónap kell a krumpliknak, hogy beérjenek, hátha nálunk is működik majd ez egy nyár alatt! A másik alap-táplálékunk, a rizs Dianék rizsfőzőjéből kerül az asztalra. Beszálltunk a rizsvételbe is heti hozzájárulással (ahogy az ivóvízhez), így mindig tudunk innen vételezni, a főző folyamatosan melegen tart. Rizsfőző nélkül nem élet az élet, feltétlenül be kell egyet szereznünk később (tekintve hogy remekül lehet benne édeskrumplit, kukoricát is főzni:) ). Az egyszerű fehér rizs kilója 6-8 ezer rúpia (120-180 Ft), a nagyobb piacokon lehet vörös és fekete rizst is kapni, az utóbbi már 2x-es áron megy, viszont jóval egészségesebbnek mondják. Főzésre a YUM közös konyháját használjuk (pillanatnyilag csak Dianék és mi osztozunk rajta), ehhez beszálltunk a gázpalack-használatba. A kert terményeit szabadon használhatjuk, minden nap kerül saláta, többféle spenót (zöld és vörös), uborka, paradicsom, cékla a hasunkba. A munkánkért cserébe a szálláson kívül ezt kapjuk juttatásként, és ezzel igen elégedettek is vagyunk. A piaci zöldségekhez képest sokkal-sokkal jobb ízűek az itteni organikus termények. Emellett jó tudni, honnan jön és hogyan termesztették, termesztjük! 

 

 

Fél órás sétával Cipanasba érkezünk, ahol nem tudunk ellenállni egy ráadás reggelinek egy utcai batagor árusnál (IDR 8000/adag, feldarabolt sült tofu mogyorószósszal, apróra vágott uborkával). Angkottal Puncak Pass teaültetvényei felé vesszük az irányt után, de a hatalmas dugó miatt egy idő után kipattanunk, hogy gyalogosan folytassuk az utat. Azonnal esni kezd, bemenekülünk egy mini warungba kv-zni. Egy helyi fiatal pár érkezik autóval és csatlakozik hozzánk. A fővárosi csajszinak kiváló az angoltudása, a férje, aki Boyolali-ból (Közép-Java) származik, nem beszél angolul. Úgy 5 percet beszélgetünk, míg bekortyolják a kávéjukat és a sor elindultával visszapattannak a kocsiba Jakarta felé. Ennyi idő is elég arra, hogy ismét példát kapjunk egy igazi, tartalmas ázsiai ismerkedésből, mely nem az aktuális esőn való siránkozásról vagy közhelyes csitcsetről szól (ahogy mi magyarok ezt valószínűleg tennénk, ha egyáltalán szóbaelegyednénk). Megtudjuk Maráról, hogy 2 évet Hollandiában töltött egyetemi ösztöndíjjal, a férje pedig erdészetet tanult Yogyában és két hónapot dolgozott Pápuán, ami egyik vágyott célpontja utazásunknak. Beszélgetünk a ramadánról is: Idul Fitrire a férj családjához utaznak, nem messze Yogyától. Mara felveti, hogy ott (vagy Jakartában) találkozhatnánk és ellátogathatnánk a család egyszerű házába, dohányültetvények közé. Miután adott egy néjegyet és elmennek, elfilozofálunk azon, hogy vajon mekkora szerepe van “bulé” voltunknak, a társadalmi berendezkedésnek és szokásoknak abban, hogy ennyire kíváncsiak és ‘megosztók’ az emberek; mekkora hatással van az, hogy mi magunk is másképp állunk hozzájuk, és bátrabban mesélünk magunkról ‘vadidegeneknek’;  mennyivel több időt szánnak arra, hogy beszélgessenek, és ha már beszélgetnek, azt értelmesen tegyék...

 

 

 

A helyi fiatalok az eső idejét igen másképp, de hasznosan, pihenésre használják a warungban.

Az eső elálltával mi is útrakelünk. Az idő elszaladt, így úgy döntünk, a környékbeli teaültetvényeket nem séta közben, hanem a magasból csodáljuk tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

01 June, vasárnap

Ha már szabadnap van, nem bírunk magunkkal és délután ismét útrakelünk felfedezni. A gyalogosan elérhető kis puncakot (csúcsot) vesszük célba. A domboldalon zöldségeskertek között mászunk felfelé és egyre jobb kilátásban van részünk. A csúcsról újabb két puncak bukkan elő, így nem kérdés, megyünk tovább a gerincen, leereszkedünk a völgybe, majd újra fel, a második és harmadik dombra, melyeket már nagy fák borítanak egész sűrűn. Felfelé a banánpálmákat leváltják az örökzöld lucfenyők, és pár fokkal hűvösebb is lesz. Baromi érdekes átmenet ez viszonylag rövid távon. A harmadik csúcsról látszanak a Gede-Pangrango vulkán-páros csúcsai, vágyakozva szemléljük őket: előbb-utóbb csak feljutunk valamelyikre! Cipanasba ereszkedünk le, ahol igen jól esik egy avokádódzsúz. Nyitva találjuk a piacot, ahol vásárolunk két kókuszdiót frissen ledarálva. Nyersen vagy megpirítva ez lesz következő napjaink étkezésének fő összetevője.

 

YUM harmadik felvonás a szünet után...

 

20 - 30 May, YUM első felvonás, Cipanas, Java, Indonézia

20 May, kedd

Este fél 9 körül érkezünk Cipanas-ba angkottal Bogorból. Pak Samsul, a YUM farm projektmenedzsere elénk szervezi Bramet, a sofőrt, hogy a főútról a farmra szállítson minket. Dian (zene és tánctanár) és Rosita (az egyik itt lakó árva) fogadnak és megmutatják a szobánkat. A melegvizes tusolónak nagyon megörülünk. Kapunk még egy palack ivóvizet, majd elköszönünk.

 

21 May, szerda

Reggel 7 körül útrakelünk Diannal a helyi piacra, ami egy jó km-re van a farmtól. Vásárolunk némi gyümölcsöt, abban a reményben, hogy a zöldségellátásunk a farmról biztosítva lesz. Reggelire 100-100 HUF-ért Dian javaslatára sárga rizst veszünk sült tempével, illetve lontongot tofuval. Természetesen mindkettőt sambal kiséri. A farmra visszatérve be is lakmározunk, majd csatlakozunk a kertészbrigádhoz. Évi első feladatként a locsolást nyeri meg. Jól esik a slagból nemcsak a növényeket, hanem a saját arcát is spriccelni, mivel szokatlan fejfájással indul első napja a YUM-nál. Attit bevetik az emelt ágyások elkészítésébe. A kész ágyásokat gazdagon komposztálják, majd azonnal be is ültetik saját nevelésű palántákkal, illetve magokkal. Jellemzően két-két féle növényt társítanak egy ágyásban: paradicsom - koriander, káposzta - kangkung(vízispenót), cukkini - paradicsom, kukorica - kangkung. A friss vetéseket fóliával védik az erős napfénytől, illetve van két melegház is. A rovarok ellen minden ágyás végén van egy életerős fűszernövény, illetve a növénytársítások is ennek megfelően vannak kiválasztva, mint az alábbi vöröskáposzta - koriander páros.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A délelőtti műszak reggel 7-től délig tart, beiktatva egy fél órás pihenőt. Mi ekkor az irodába vesszük az irányt, ahol Pak Samsul részletesen mesél a szervezetről. 

A YUM Jakartában tart fenn egy kis irodát, ami a szervezet motorja. Cibadak faluban a 70-es évektől TBC-s betegek kezelésével kezdtek foglalkozni, majd a betegek gyermekeinek árvaházat hoztak létre. Folyamatosan konzultálva a családokkal, nevelőkkel, közösséggel és állami szervekkel, az árvákat fokozatosan csatolták vissza a befogadó rokoni családokhoz. Ma már csak hárman vannak a farmon. Közben új feladatokat talált a szervezet a közösségi igények felmérése során, így jött létre a közösségi könyvtár, iskola utáni korrepetálás, terhes-tanácsadás és étkezési juttatások rendszere az alultápláltság megszüntetésére, higiéniai oktatás, tradicionális zene- és tánctanítás, iskolai előkészítő, idősek folglakoztatója, szakma-oktatási központ (számítógépkezelés, varrás, angol oktatás), majd az organikus farm.

Ha még nem képedtetek el, most fogtok: hét állandó alkalmazottal és jónéhány alkalmi tanárral, a közeli mezőgazdasági iskola dikjainak bevonásával viszik ezeket a javarészt napi programokat, lefedve az állam által nem vagy nem teljesen ellátott területeket.  Az alapítvány ezeken kívül korábban Szumátrán futtatott programokat, most Borneón tanítják a népeket kertészkedni, ivóvíz-ellátást szerveznek és maláriaellenes program is megy. A feltárt problémák megoldására előzetes tanulmányokkal készülnek, próba-programokat indítanak, majd több oldalról, holisztikus szemlélettel próbálják kezelni azokat. Sikerüket más nonprofit szervezetek (és az állam…) érdeklődése is bizonyítja.

 

 

A délelőtti menet utolsó fél órájára még becsatlakozunk a kertészcsapathoz, majd Triie, aki diákmunkásként támogatja a kertészcsapatot, elkalauzol minket egy közeli warungba, ahol ebédet vásárolunk. 140 HUF egy adag koszt, ami egy tisztességes adag főtt rizsből, és 3 féle kiegészítőből áll, melyeket mi választunk ki a kb 10 féle, főként húsos opcióból. A nyertes zöldbab, tempe és cassavalevél-curry. A barnapapperos csomagba kerül még jóféle sambal és vegyesen friss zöldség: uborka, citromos bazsalikom, mini padlizsán és valami apró, harsogós, enyhén fanyar ízű bogyó. Szállásunkra visszatérve jól belakmározunk.

A délutáni műszak fél 2-kor indul. Évi folytatja a locsolást, Atti az újabb és újabb ágyások előkészítésében, beültetésében segítkezik. Később Évi is csatlakozik. Jó érzéssel turkálunk a kiváló, zsíros talajban. A giliszták a felszínre kerülve virgoncan fickándoznak, míg be nem borítjuk őket újra földdel. Mesterünk, Reza, aki 5 éve dolgozik a farmon, épp dupla tempóval végez minden feladatot, mint mi, de azért hálásnak tűnik lelkes segítségünkért. Négy körül becsatlakozik Dian és az árvák is, a locsolás az ő rendszeres feladatuk. Fél 5-kor fejeződik be a munka. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csöppet elcsigázva üldögélünk a szobánk előtti teraszon, amikor Dian érkezik egy tányér frissen főtt banánnal. A főtt banán igen jó dolog, sokkal jobb mint például a főttkrumpli.

 

 

Estére a fiúk, Reza és Triie invitálására a kertészlakba vagyunk hivatalosak kávé és cigaretta-partira, nameg a rizsfőzőben elkészített, ma délután szedett kukoricát és édeskrumplit burkoljuk lelkesen. Angol-indonéz mixet használva ismerkedünk, ebbe keveredik némi szundanéz (a srácok ezt a nyelvet használják egymás közt), és hallgatunk egy kis zenét, amiben kelet-jávai nyelven énekelnek, amit ők sem értenek.

 

 

22 May, csütörtök

A hét közepe a palántázás és ágyás-előkészítés ideje; csūtörtök estére már sajog kezünk-lábunk. A helyben, csirke és kecsketrágya, zöldhulladék, EM és dolomitpor hozzáadásával készült komposztot kézzel dolgozzuk a talajba, miután egy vasvillaszerű szerszámmal felástuk azt. A helykihasználás annyira szigorú, hogy az ágyások közt el sem fér a lábunk. Kissé kicsavart testhelyzetben igyekszünk vájkálni a földben és elkeverni a komposztot, majd eldugdosni a törékeny kis koriander-, paradicsom és pak choi-palántákat. Mégis elmondhatatlanul jólesik ez a munka Reza és Triie fáradhatatlan és mindig mosolygós társaságában.

 

 

Héttől délig tart az első felvonás, kis szünettel tízkor, banánnal és kávéval. Fél 2-ig ebédszünet, majd délutánra Évi locsolást kap feladatul könnyítésként, míg Atti továbbra is palántáknak ágyaz meg. Vacsorára jól esik, hogy mi is részesülünk az egyik helyi étterem YUM-nak szánt ételadományából. A papírdobozba egy chilis főtt tojást, mini adag sült tempét és zöldséges tésztát, valamint rizst porcióznak.

 

23 May, péntek

Pénteken 'karbantartunk', az éjszakai esőktől bokáig sárban tocsogva a kis ösvényeken. Több helyen földbe ásott, csinos kék műamyag hordókban (pont mint Magyarországon) készült folyékony trágyát adunk enni a növényeknek: ezt zöldhulladékból (elöregedett növények) és trágyából erjesztik. A sűrű és illatozó egyvelegbe könyékig merülünk, kicsarvarjuk és átmossuk vízzel a cuccot, és még tovább hígítva hordjuk kannákban. Évi mereget és vizez, a fiúk (Atti, Reza, Triie) dülöngélnek az ágyások közt, kannákból osztva a csodanedűt a növényeknek. A többiek (Oleh, Rohani) nyírnak, a fóliákat hozzák rendbe és a csapat egyetlen állandó női tagja gazol, mint mindig.

Kellőképpen inspirálva, illetve megörülve a felajánlásnak, hogy 'szabad a vásár' a kertben részünkre, ebédre mi is elkészítjük a saját 'zöld leves' verziónkat. Kerül bele brokkoli, cukkini és mángoldlevél, ízesítésként gyömbér, citromfű, fokhagyma és persze csili. A maradékot megosztjuk vacsorára kertésztársainkkal, akik stílusosan citromfüves rizst és friss salátát kínálnak mellé. A lakoma meccsnézésbe fordul, 2:0 az állás az indonézek javára Jemen ellen, amikor az első félidő végén elbúcsúzunk a srácoktól.

 

24 May, szombat

Reggel fél 6-kor már a piac felé sétálunk, hogy feltöltsük gyümölcskészletünk, ami a kertben sajna jelenleg nem terem. A délelőtti kerti műszakhoz becsatlakozunk, bár már igen fáradtan megy a gyomlálás, gereblyézés. Hatékonyságban van mit ellesnünk a helyiektől, azért kitartásunkat értékelik, egyre több mosolyt és köszönömpacsit kapunk.

Délutánra összeszedjük magunkat egy környékbeli felfedezősétára. Ázsiában eddig sosem látott rendezettségű lakóparkba, majd egy hívekkel teli katolikus templom mintakertjébe tévedünk. Az utolsó kilométereket sötétben, szakadó esőben tesszük meg vissza a farmra.

 

25 May, vasárnap

Szabadnaaap! A környékbeli, gyalogosan és rövid angkotozással megközelíthető látványossságokat vesszük célba. A Cibodas-i botanikus kert csodás a a Gunung Gede oldalában, de sajna a hangoskodó helyi turisták vasárnapi özöne hamar kedvünket szegi. Reménykedve indulunk a  szomszédos nemzeti park bejáratához, hátha ott nagyobb nyugiban lesz részünk. A park első látványosságáig jutunk, ami 2,7 km-re van a bejárattól. A dupla vízesés annyira magávalragadó, hogy itt már a helyi turisták tömegével nem is foglalkozunk.

 

 

 

 

26 May, hétfő

Évi palánta-előkészítéssel indít: a komposzttal kevert föld átrostálás után kerül a mini műanyagzacskó-konténerekbe. Kukorica 1 db mag/konténer, saláta két fázisban, kb 3 cm-es palánták kerülnek egyesével szétültetésre. Majd csatlakozik Attiékhoz, akik ismét ágyásokat készítenek elő.

 

 

 

Az ebédszünetet a kertészcsapat hajvágásra használja, egymásnak kreálnak új frizurákat. Majd délután, újult erővel (és frizurával) 4 órára 7 új ágyás készül el. Többek közt kukorica - kankung, brokkoli - kankung, saláta (55 db/ágyás), brokkoli - koriander. 

 

27 May, kedd

Este a teraszon ülve blogot írunk, helyi jázminteát szürcsölünk hozzá. Kellemesen hűs a levegő, kabócák és tücskök zenélnek, énekel az imám a távolban, itt-ott békák ugrálnak a teraszon és hangyák masíroznak folyamatosan mindenhol.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma volt a betakarítás napja, zöldségmosás, válogatás, mérés, porciózás kosarakba. Ez az egész csapatot ellátja feladattal, beszáll még az itt lakó három iskolás árva is, akiknek épp szünidejük van. A javarészt egyéni megrendelőknek másnap viszi majd Bram a kisbusszal az árut Jakartába. "Laza" nap volt ez, de nem is ártott, mindketten ki vagyunk purcanva az ásás, földkeverés, talicskázás, guggolva ültetés több napos munkáitól. Nem szokta a.... turista a szántást:) Éppen eszembe jut figyelmeztetni magam, hogy hol is vagyok: életem (egyik) álmát élem, itt Indonéziában: sok éve tervezzük ezt, a két-három hetes vakációk helyett kicsit tovább lenni, élni itt. Nem mint átsuhanó turista. Belenézni a helyi létformába, beleérezni az emberek mindennapjaiba. Megtudni, mennyi egy kiló rizs a piacon (hétezer rúpia), mekkora meló hazacipelni egy húszliteres vizespalackot (ezen szomszédainkkal, az árvákkal és Diannal osztozunk), mikor kell imádkozni (ötször egy nap, szépen beöltözve). Általában is a dolgos hétköznapok (sic!) közben igyekszünk tudatosan minden pillanatban "itt lenni", nem leélni, megélni minden pillanatot. Időnként szünetet tartani a tevékenységekben, gondolkodásban, csak lenni: érezni, látni, hallani. Szagolni. Enni, nem olvasni közben. Emészteni. Nyelni. :)

 

28 May, szerda

Atti délelőtt az iroda pc-it kezdi el rendberakni, majd délután folytatódik az ültetés a kertben. Este összedobunk egy kis sambalt a mozsárban, ropógosra sütjük a pár napja, a piacon vásárolt tempét (ötezerbe került egy rúd belőle, 100 HUF). Reza és Triie főhadiszállásán pusztítjuk el, miközben egyre személyesebb témákról beszélgetünk, fotókat nézegetünk és a szoba meghatóan vicces, átütően pozitív falfirkáit csodáljuk, fordítgatjuk.

 

 

 

29 May, csütörtök

Ma a nemzeti ünnepnek köszönhetően csak fél napot dolgozunk. Délután végre teszünk egy jó sétát a környéken. A zöldségek mellett intenzív virágtermesztés is folyik erre: a kertek, melegházak felett világítótestek, alighanem éjszaka is ki vannak világítva. Többségben vannak a jómódú házak, villák, sok jakartai tölti itt a hétvégéit. A kissrácok mindenhol sárkányt reptetnek, ennek megfelelően elhullott papírállatok hevernek sokfelé az úton. Találunk jónéhány, mosószeres, kávés, kekszes zacskókból és hasonló műanyag csomagolásokból varrott ötletes darabot is. A YUM-nál egyébként gyűjtik ezeket a népektől, varrnak belőle szatyrot, virágtartót is a varrótanfolyamon.

 

30 May, péntek

Szabadnapot tartunk, ahogy az egész iroda és egy legény híján a kertészcsapat. Hivatalosan tegnap volt ünnepnap, de mi cseréltünk. Délelőtt a piacon indítunk gyümölcsbeszerzéssel, amit a hasunk mellett ajándékba szánunk. Ebédre Pak Samsulhoz vagyunk hivatalosak. Fél 11 körül érkezünk. Egy fiatal nő fogad bennünket, kezében az egyik 1 éves ikercsemetével, róla később kiderül, hogy a család kisegítője gyerekek (1 éves fiú ikerpár és 3 éves bátyjuk) és mindenféle házimunka terén. Ez nem nagy kiváltság az országban, sok családnak van hasonló alkalmazottja. Majd megérkezik Samsul felesége is a piacról, szintén gyümölccsel és különféle édességekkel melyeknek azonnal neki is látunk. A szobában a földön ülünk, középen a csemegék, körülöttünk a fiúk. Beszélgetünk majdnem délig a családról, szokásokról, vallásról, amikor Samsul beöltözik a péntek déli szokásos mosque-látogatáshoz.

 

 

 

Fél 1 körül vissza is tér és jöhet a tradicionális ebéd: sült hal leöntve mogyorós samballal, sült tofu és tempe, fokhagymával párolt sinkong, illetve egy másik párolt zöldséges fogás bébikukoricával, répával és paradicsommal. A rizs és ropogós krupuk persze elmaradhatatlan. Ebéd után a feleség is visszavonul a lakás szent szobájába egy imára, mialatt mi a gyerekekkel szórakozunk. Majd kitelepszünk a teraszra közös desszertkészítésre. Benkuangot, zöld mangót és kedondongot hámozunk és szeletelünk, amihez mozsárban készül a csilis, előre pírított mogyorós, pálmacukros mártogató. Rujak a neve ennek a nagyon nyami megoldásnak.

 

 

 

Kettő után búcsút mondunk, hagyjuk őket családi életet élni, mivel Samsul következő héten távol lesz. Bandungba utazik egy, a kormány által szervezett tréningre, mely után oktató lesz család, illetve gyermek gondozás, ellátás témában.

 

 

YUM folytatás következik...!