Reggel fél 8-kor menetkészen, izgatottan várjuk szállásunk, a Delta recepcióján a Bumi Langit sofőrjét, aki reggelente Iskandar, az alapító kisfiát hozza iskolába. Fél 9 körül csörgünk Iskandarra, hogy vajon elfeledkeztek rólunk, vagy valami közbejött nekik. Elnézést kér, hogy elfelejtette jelezni, a fia ma nem megy iskolába. Viszont Adri Jogjában van, jelez neki, hogy szedjen össze bennünket. Fél 11 körül el is indulunk a kisteherautóval a farmra, át kis falvakon, fel a hegyre, Imogiritől nem messze, Giriloyo falu felé.
A Bumi Langitot, Jáva talán egyetlen permakultúrával foglalkozó farmját Yantri találta nekünk. Az egyeztetést már több, mint egy hónapja elkezdtük velük e-mailben. Bár leveleinkre elég lassan és nem éppen egyértelmű válaszokat kaptunk a 'miben is nyújthatunk segítő kezeket és mit várhatunk ezért cserébe' kérdéseinkre. A farm profilja, az interneten elérhető cikkek, az interjú, majd a matricájuk megpillantása a Gede vulkán csúcsán egyre inkább izgatottá, kíváncsivá tesz bennünket.
Egy PDC, vagyis permakultúra tanfolyam utolsó napjaira értünk ide, így egyelőre nem sok idejük jut ránk a vezetőknek. A kurzuson külsős srácok mellett a farm kertészei is részt vesznek ezúttal, akik inkább a tradicionális módszerekben járatosak. Anam, az operatív vezető azért gyorsan körbevezet minket. A farmon organikus növénytermesztés folyik, emellett tehenek, kecskék, birkák, nyulak, kacsák is vannak. Trágyájukból komposzt készül, illetve egy rendkívül okos és látványos megoldással biogázt fejlesztenek belőle, amellyel a konyhákban sütnek-főznek. A szürkevíz kavicságyon, majd medencerendszeren át jut egy nagyob tóba, itt a vízijácintok tisztítják tovább, hogy aztán a kertet locsolják vele. A víz rendkívül nagy kincs itt, több mint 100 méter mély fúrt kútból jön az ivóvíz, aminek felhozatalához sok energia szükséges. A dízelgenerátor egész nap mormog, aminek kiváltása még várat magára az önellátó farm kiteljesítéséhez. "Nem akartunk a vezetékes hálózathoz csatlakozni, úgy könnyen elfeledkeznénk erről a függőségről. A generátor hangja folyamatosan emlékeztet, hogy van egy megoldandó feladatunk" - mondja később Iskandar, aki hamar szakít időt, hogy beszélgessen velünk.
Iskandar Waworuntu, az alapító mára igen híressé lett, a farmra rendszesen jönnek látogató-csoportok és a Jogjában megismert Milas-ból playgroup-ok, gyerekcsoportok is. A BL úttörő szerepet vállal egy alternatív életforma kikísérletezésében és megmutatásában. A karizmatikus vezető először Szumátrán próbált szerencsét egy farm és közösség létrehozásával. "Semmit sem tudtunk az ottani emberekről és a kultúráról" - osztja meg őszintén élményeit, beleértve azt is, hogy feleségét, Ibu Dart itt ismerte meg a dzsungelben. Három év után Balin kezdte újra, ismét nulláról. Az ott létrehozott organikus farm azóta is termel, most a fia, Tantra vezeti. Az iszlám értékeinek felfedezése végül visszahozta Jávára, itt 7 éve épül a farm és gyarapszik a közösség. A "Koránban számos iránymutatás található az ember és a természet kapcsolatáról" - mondja. A permakultúra és az Iszlám tanításai ötvöződnek itt, az utóbbi adja az etikai, morális kereteket a közösségi léthez.
Három napig vendégek vagyunk, az iszlám szabályai alapján. Jelenti ez a teljes ellátást és szállást. Rendkívüli figyelemmel gondoskodnak rólunk - kivéve a szállást. E három éjszakát egy kis szobában töltjük (a 'bentlakásos tanfolyam' miatt nem sok a választási lehetőségünk), amit mi takarítunk ki. Ez baromi kényelmetlennek bizonyul, lévén az ágy rövidebb, mint mi vagyunk. Ibu Dar főztje viszont elképesztően finom, és mindig jut vega verzió nekünk, sőt friss saláta is, nameg a papayaszezonnak köszönhetően gyümölcs is pukkadásig. Az Indonézia-szerte fő tápláléknak számító rizs itt barna, hántolatlan verzióban kerül az asztalra, ami felüdülés a sok fehér rizs után. Bőven használják itt az egyszerű, őshonos helyi terményeket: a labu siam nevű, csúnya zöld körtének kinéző zöldséget, a kecipirt, ami olyan, mint egy szúrós, rosszkedvű uborka, nameg a népszerű piros, csipkebogyónak álcázott termést, és egy savanykás zöldet is, a fáról (na most jól megmondtuk, így már el tudjátok képzelni, igaz?). Ibu kókusztejben főtt, citromos bazsalikommal fűszerezett padlizsánja utolérhetetlen, a sambalok garmadája készül nap mint nap (néha trasi nélkül is, szerencsére), a különféle szumátrai curryk ínycsiklandóak. Szóval, hízunk.
Ismerkedünk a farmmal és be-benézünk a PDC-re, ami indonézül megy. A csapatok dizájnjait, tervezéseit, ami a PDC 'záróvizsgája', és a farm egy-egy területének átalakítását foglalja magába, jobban megismerjük Krisna segítségével és fordításában. A srácok az IDEP által kiadott, nagyon frappáns kis rajzokkal illusztrált, praktikusnak tűnő Panduan Permakultur című könyvből okosodnak, ami angol verzóban is megszerezhető.
Iskandar középső fia a jogjai Permablitz oszlopos tagja, azé a Permablitzé, amit jó ideje kutatunk: egy fantomszervezet, közösség, ami önkéntesekkel dolgozik, Jogja egy-egy magánkertjét vagy épp közösségi területét átalakítva bőven termő kertté. "A PB-et nem tudod megtalálni, mert nem állandó, nem létezik mint szervezet, de a PB megtalálhat téged" - nevet fel Krisna. A partizánok következő akciója egy gondozatlan folyóparti terület átalakítása. Seedball-ok (kb 'magbombák') segítségével tervezik növényekkel benépesíteni és élhetővé tenni. Ezekről most hallunk először, utánanézve kiderül, hogy Fukuoka-hoz köthető az ötlet: az akár többféle magot rejtő, ideális csírázási feltételeket biztosító golyóbisokat elhajigálva a magokra, növényekre bízzák, hol hajtanak ki és telepednek meg. Ott, ahol jó nekik. Bízzuk a természetre, ami az ő dolga.
Beszélgetünk és kenyeret gyúrunk Afival, aki egy rendkívül energikus, vissza-visszatérő tagja a BL közösségének. Az alábbi, talán bizarrnak tűnő, lilás színű cipók édesburgonya (ubi merah) lisztjével vannak dúsítva. A kenyérsütés kedvelőinek melegen ajánljuk a Jayeon Bread c. könyvet, a dél-koreai szerzők fantáziadús receptjei minket teljesen elbűvöltek!
A harmadik nap már kezdjük rosszul érezni mangunkat, na nem az ételektől, hanem a semmittevéstől és a fáradtságtól a kényelmetlen éjszakák miatt. Téblábolunk, mert munka nem jut. A kertben szinte áll az élet a tanfolyam miatt, az állatok ellátását épp elegen végzik. A konyhában tudjuk leginkább hasznosnak érezni magunkat, ahol a család, az alkalmazottak mellett a kurzus résztvevőire is főznek.
Ez kicsit változik, ahogy a PDC véget ér: egy kertésszel munkálkodunk együtt, de nem nagy sikerrel, a nyelvi korlátok mellett kissé koordinálatlan az ő munkája is, és valljuk be, nem épp a munka hőse. A következő napokban besegítünk az egyik csapat dizájnjának megvalósításába, átalakítva két ágyást, beültetve növénytársításokkal.
A BL nagyszerű megoldásai mellett pont a farm, maga a növénytermesztési rész gyengélkedik. Részben az adottságok, klíma, talaj (kiégett, rossz minőségű, agyonhasznált terepet kezdtek el itt feljavítani a kezdetekben), részben a permakultúrában (eddig) járatlan helyi kertészek, és részben valahogy a spiritusz hiánya miatt, legalábbis így érezzük. Atti részt vesz a komposztkészítésben: a nyulak ketrecei alatt kosarakban érik az anyag, amire potyog direktben a végtermék, illetve öntözik a derítőkből nyert hígtrágyával. Ez az ennivalója a kicsi, vörös és értékes gilisztapopulációnak, akik a munkát végzik: lebontják az anyagot és átalakítják komposzttá. Őket a kosarak tartalmának felhasználása előtt kiszedegetjük, hogy egy másik adagban dolgozhassanak tovább: a kiterített komposztot kókuszhéjakkal lefedve a giliszták pár óra alatt összegyűlnek a nap által felmelegített héjak alatt, ahonnan könnyebb őket összeszedni. Legalábbis ez az elv, Atti nem tapasztal giliszta-gyűlést a héjak alatt, van belőlük mindenhol :)
Emellett palántázunk is, a YUMnál megismert kis műanyagzacskókba. Itt nincs a termelésnek bejáratott rendje, folyamatossága, mint ott, kissé véletlenszerűnek tűnik, mit és mennyit ültetünk, na és hová. Szóval, tervezni bizony jó! :)
Mi tervezünk is maradni, főleg amikor a mini szoba, a szúnyogzsongásos éjszakák után egy viszonylag kényelmes, szunyihálóval felszerelt szobába költözhetünk. De kapunk egy újabb hidegzuhanyt, amikor Anam jelzi, hogy mostantól a stábhoz hasonlóan ebédet és délutáni snacket, valamint szállást kapunk munkánkért cserébe. A reggeli és vacsora nekünk, 'önkénteseknek' étkezésenként a továbbiakban 40 ezer rúpiáért jár. Megrökönyödve jelezzük, hogy ez nekünk nem fér bele, de szívesen megoldjuk mi önellátóan, ha van hol főzni magunkra. Erre alkalmasan felszerelt konyha híján - bár egy kis erőfeszítéssel szerintünk simán menne - nem kapunk zöld jelzést. Helyette hamar érkezik más mentő ötlet a háziaktól: kajapénz helyett segíhetünk a weboldaluk és a készülőben lévő, önkénteseknek szánt infocsomagjuk szerkesztésében.
Több estét átbeszélgetünk Iskandarral ittlétünk alatt. Ezek inkább egyirányú, az ő véleményét és nézeteit feltáró monológok, azonban így is nagyon érdekesek. Tudása a vallásokról lehengerlő, hol a globális trendeket, az élelmezés, a háborúk, a hatalmi játszmák összefüggéseit taglalja, vissza-visszatérve az egyénhez: mit tehetünk mi? "Even if you see the end of the world coming towards you with your own eyes, you have to plant that seed!" - mondja nyugodtan és határozottan, mikor Atti felveti kétségeit a vesztébe rohanó világról, az önmagát és a bolygót felemésztő emberiségről, arról hogy minden túl gyorsan történik ahhoz, hogy be tudjunk avatkozni időben. Konklúzió: mindenki tegye meg, amit tehet, töretlenül és kitartással dolgozva. Pozitív szemlélete mellett fatalista, a permakultúrás tervezők alaptétele nála is megtalálható, ha nem is emlegeti direktben. Teljes önellátásra törekszik a farmon, hiszen a jelenlegi rendszer fenntarthatatlan, összeomlása elkerülhetetlen - szűrjük le szavaiból. Számos könyv kerül elő a napok során könyvtárából, gyűjtjük a címeket és szerzőket későbbi olvasásra. A fermentálásról szóló átfogó könyv mellett (ez az ősi módszer nemcsak tartósításra, de az ennivalók tápanyagban dúsabbá és finomabbá tételére is szolgál) a legmeglepőbb darabok egy indiai feminista szerző műve, illetve Karen Armstrong vallásokról szóló munkája, a The History of God, továbbá Graham E. Fullertől a The World Without Islam. A Ramadánról, annak eredeti céljáról és magáról a böjtölésről is sokat mesél (ő maga alapban kétnaponta böjtöl, azaz minden második nap csak napkelte előtt és napnyugta után iszik, eszik, hogy a napi rutinból ki-kizökkenve minél többet érzékeljen a világból), de azt már nem gyűrnénk ebbe a bejegyzésbe..:)
Ibu Dar étterme és az ott készülő házi termékek, melyeket helyben, valamint a Milas piacán és boltjában árusítanak, tartják el jelenleg a szervezetet. Ibu Balin pékséget vezetett, ausztráloktól és belgáktól tanult sütni, és Indonézia-szerte főzni, rengetegféle tradicionális receptet ismer. Reggel 5-kor kel, hogy néhány naponta friss kenyeret süssön: búzalisztet használ alapként, ezt variálja hozzáadatt korpával, édeskrumpliliszttel, kefírrel (ami a kovász helyett egyszerűbben kreál 'savanyú' kenyeret). De a számunkra nagy újdonság a sorghumos (gluténmentes! gabona) megoldás, mely helyben terem. Mi is besegítünk a dagasztásban, mérésben, formázásban. Gyorsan leesik nekik, nem először nyúlunk kelt tésztához, érdeklődnek a mi megoldásainkról. Készítünk kóstolónak egy barnarizses és egy, a kertben termő bazsalikommal dúsított, fokhagymás cipót. A friss kenyeret reggelire házi vajjal, lágy tehén- és kecskesajttal (ezekhez a házitejet citrommal indítják be), kefírrel (amihez a gombát egy svájci barátjuktól kapták) kisérjük. Jól esik a tejtermék, nem igazán volt ebben részünk, mióta úton vagyunk. A kenyér és tejtermékek mellett készül a három alkalmazottat foglalkoztató konyhában mogyorókrém, kombucha tea és különféle lekvárok.
Az alapanyagok egy része megterem a kertben, ahogy a főzéshez használt zöldségek és gyümölcsök is. A hiányzó összetevőket Ibu saját maga válogatja össze a helyi piacon korán reggel, hogy az áru minél frissebben kerüljön feldolgozásra. Egyik nap Évi is velük tart, csak hogy megkóstolja a tapai-t, új kedvencét, ezt az édes-savanykás, puha valamit, amit italba, ételbe is raknak Délkelet-Ázsia szerte. Mily meglepő, hogy ez is egy fermentált termék, ami leggyakrabban kasszavából készül.
Belefáradva a szervezetlen kerti tevékenységekbe, Évi egy napra csatlakozik a vidám, energikus konyhai csapathoz, ahol aktuálisan marquiza és eperlekvár készül. A marquiza egy része a kertből, egy része a piacról érkezik. Fele-fele arányban keverjük ananásszal. A nyugat-jávai epret, ami ízességben nem éri utol a magyar fajtákat, a kertben termő mullberry-vel (ki tudja ennek a magyar nevét?) vegyítjük. Zselésítőként párolt almát használunk és a gyümölcshöz 2:1 arányban adunk cukrot. Tartósítószert nem használunk, az üvegeket és fedőket forrázással sterilizáljuk.
Ibu finomságai közül a kedvencünk a korobabból készült tempe, amihez a babot egy éjszakán át áztatja, majd az áztató vízben felforralja. Amikor puhulni kezd, lehűti és a héját kézzel leszedegeti. Vízcsere után egy újabb éjszakányi áztatás következik, majd a készre főzés, de nem túl puhára. A tempe startert különféle levelekből erjeszti, de kapható a boltban ‘ipari’ megoldás is. Idáig kellett eljöjjünk, hogy megtudjuk, tempe bizony nem csak szójából lehet. Úgy húszfélét készítenek belőle Indonézia-szerte, a a tempe koro mellett például tempe munggur is létezik. Amikor nincs ideje, Ibu is a késztermékhez nyúl. A piacon kapható, kis adagokban, banánlevélben fermentált tempe sajátos ízt kap a csomagolástól, a műanyag zacskósnál bizony sokkal jobbat. Helyben háromféle szójabab létezik, az import amerikai GM szójával szemben, ami sokkal olcsóbb, azonban nem versenyképesek...
Ahogy olvashatattátok, akad a BL-nál felfedezni-, tanulnivaló bőven, de valahogy mégsem tudjuk felvenni ezt a munkastílust, komfortosan érezni magunkat. Hozzátesz ehhez, hogy Évi sokat látott, strapabíró Crocs papucsának, amit egy éjszakára a család fő terasza előtt hagy a többi lábbeli között, másnapra nyoma vész. Hiába kérdezősködünk, keresgélünk, nem találjuk. A szétesettség további jele, amikor egyik reggel az iPadet a földre ejti. Szerencsére működik tovább, 'csak' a kijelző két sarka reped meg. Több, mint egy hét után, amikorra még mindig nem sikerül kialakítanunk egy bevált napirendet, amiben jól érezzük magunkat, búcsút intünk. Baromi kényelmetlenül érezzük magunkat, hogyan is közöljük ezt Iskandarral, akinek figyelmessége mindvégig páratlan. Nem lepődik meg, amikor a kert energiahiányos működését említjük, amit nem kompenzál számunkra a konyha és a szellemiség ereje. Őszinte, megosztó szavai megmaradnak az utolsó esténken is, amikor sokáig ücsörgünk tovább és beszélgetünk hármasban a vacsora után.
Szombat reggel Adrival térünk vissza Jogjába, aki a Milas piacára szállít árut. Besegítünk a standnál egy órácskára, majd átsétálunk és újra bejelentkezünk a közeli, jól bevált Delta Homestay-be, amiről a következő Jogja-fejezetben mesélünk majd...
No comments :
Post a Comment