A Mekongra nézve Laoszt látjuk Nong Khaiból. Laoszt, egy olyan délkelet-ázsiai országot, ahol még nem jártunk. A 'Barátság-hídon' egy bő negyedóra alatt átvisz a busz. Mi legyen? Menjünk? Ne menjünk? Érdekel annyira, hogy vízumot fizessünk? Adjuk fel a könnyű thaiföldi létet a bizonytalanért? Csábító a túlpart, a laoszi kávéárusok mindig kedvesek velünk, nekivágunk hát. A határátlépés jól bejáratott, olajozottan megy minden. Szállásunk elhagyása után úgy másfél órával már Vientiane-ban, Laosz nyugalmas fővárosában sétálgatunk. Bagettet eszünk. Igen, a franciák jártak erre. Átsétálunk néhány kolostoron, megnézzük a Mekong menti parkot, majd jegyet váltunk egy éjszakai buszra és kora reggel Pakse-ba érkezünk.
Pakséról nem sok érdekeset olvasunk. Leszámítva a piacát. Ahonnan ráadásul továbbindulhatunk kiszemelt célpontunkba, Champasakba egy helyi busszal.
Champasakban egy meglehetősen ócska vendégházban találunk szobát. De terasza a Mekong partján, egy hideg helyi sör, a hatalmas adag, ízletes ebéd és az ingyen bringák bőven kárpótolnak. Ahogy enyhül a hőség, eltekerünk a 10 km-re lévő Wat Phu-ba, ami egy hegyoldalban elterülő (na ki találja ki?) Khmer templomkomplexum. Csakúgy mint Ayutthaya és Phimai Thaiföldön, ezt is utak kötötték össze hajdanán Angkorral.
A hegyoldalban sétálgatva rátalálunk a kígyókkal körülvett lépcsőre és a krokodilkőre az angkori időszakból.
Amúgy Champasak is főváros volt valaha (nincs még elegünk a fővárosokból?!), most kellemes kis falusias hangulatot áraszt.
No comments :
Post a Comment