Karácsony hajnalán érkezünk Takua Pa-ba az éjszakai busszal Bangkokból. Itt egy kis kávés pihenő után buszt váltva emelkedünk fel a hegyek közé, a kb. 40 km-re lévő Khao Sok Nemzeti Parkba a Silver Cliff Resortba, Karenhez. A Khao Sok égbe nyúló karsztszikláihoz hasonlót láttunk már Vietnamban (Ha Long Bay), Indonéziában (Raja Ampat), a dús vegetációval borított csúcsok mégis egyedülálló látványt nyújtanak, csak épp nem hisszük el egy darabig ezt - mint a mesében.
Gai és felesége, Den fogad bennünket - mint később kiderül, emlékeznek is ránk egy évvel ezelőttről, Koh Phra Tong-ról, ahol akkor ők is dolgoztak. A páros a mindenese a hat bungalóból és egy étteremből álló rezortnak. Mosnak és vasalnak, takarítanak, főznek, kiszolgálnak, kutyát és macskát etetnek, vendéget szállítanak és bevásárolnak. Így év végén, a csúcsszezonban bizony elkel a segítség. Kapunk egy bungit a szikla tövében, majd Den Massaman curryt főz nekünk ebédre tofuval.
Kora este megérkezik Karen is. Hármasban ünnepeljük a karácsony estét Som Tam (zöldpapaya- saláta sárgarépával, paradicsommal, lime-os, fokhagymás, csilis öntetettel, pirított mogyoróval megszórva) barátunkkal. Mindehhez vörösborral koccintunk. És megvitatjuk kivel mi történt az elmúlt egy évben. Karen pár hónapja talált rá a Silver Cliff Resortra és vette bérbe hosszú távra Loryval. A Kho Phra Thong-i szálláshelyének, bármennyire is szereti, zűrösek a tulajdonviszonyai. 52 évesen muszáj egy biztosabb megélhetést jelentő vállalkozásra váltania. Emellett még ő menedzseli a a nemzeti park bejáratához közel eső Paradise Resortot is. Elképesztő energiával, rugalmassággal egyensúlyoz a három hely között. Pár nap után azért látjuk a fáradtság jeleit is és hogy tényleg szüksége van segítségünkre a vendégek körül, így egészen január 4-ig itt maradunk.
A napok reggeliztetéssel indulnak. Den süti a banános palacsintákat, Gai a bundáskenyereket, tükörtojásokat. Mi meg készítjük a teát, kávét, felvesszük a rendelést, kiszolgálunk.
Aztán napközben viszonylagos nyugi van. Már a második napunkon Karen meg is szervez nekünk egy fél napos vezetett sétát a nemzeti parkban.
A vendégek körül nem csak a reggelinél segítünk be; a vacsora a második nagy menet. Bevonódunk a számlázásba, a vendégek túráinak megszervezésébe. Saját étlapot, "rezort abc"-t és túracsomag-leírást szerkesztünk a Paradise Resort anyagai alapján. A reklámiparban is megmerülünk: felkerül a hely a google maps-re és újjáéled a facebook oldala.
Mindeközben napról napra fedezzük fel a a hatalmas szikla mentén lévő Silver Cliff apróbb és nagyobb csodáit. A resort fölé meredő, lenyűgöző hangulatú sziklafal alatt különbejáratú barlangrendszer rejtőzik.
Elsétálunk a helyi templomhoz, felmászunk a denevérekkel teli barlang feletti kilátóba.
Bringázunk a lehengerlő sziklacsúcsok, olajpálma- és gumifaültetvények között. Közben megpihenünk a patakparton.
Egy nap csatlakozunk Karenhez várost nézni a közeli Takua Pa-ba. Étlapot nyomtatunk, leadjuk a Paradise szennyesét a kínai tulajdonú mosodába, bevásárolunk. A kirándulás szerencsére nem merül ki a hivatalos dolgokban. Végigsétálunk Takua Pa óvárosának sétálóutcáján, megcsodálva a stilusos házakat, a kínai templomot és a kortárs falfestményremekeket. Még egy helyivel is összeakadunk, aki előkapja karikás ostorát, amint megtudja, hogy magyarok vagyunk.
Kávézunk a kínai füvesember emblematikus boltjában, ahol a természetgyógyászat mindenre jó füveivel vannak tele a polcok.
December 29-én este Évi szülinapját ünnepeljük. Az Atti és Karen által tervezett cukormentes banános csokitorta nem csak Évinek elképesztő meglepetés, hanem a Paradise séfjeinek is, mivel ebben az országban szinte mindenbe kerül cukor, egy tortába meg aztán pláne. A szervezés utolsó fázisába beszállnak a vendégek és lefoglalják Évit, míg Atti Dennel és Gai-jal a konyhában egy banánkarikákból kirakott mosolyt varázsol a tortára és gyertya kiséretében a patakpartra szervezi. Fotó nem készült, de még mindig érzem a pillanatot és a torta ízét, amit persze a vendégekkel együtt lakmározunk be.
A másnapi reggeliztetés után kiderül, minden vendég lelép ma, vagy épp kétnapos túrára indul, újak pedig nem érkeznek. Így gyors döntéssel szabadnapot adunk magunknak és a fél 11-es buszhoz Gai visz bennünket az oldalkocsis motoron. A fél 11-es busz azonban kimarad. Indul viszont helyette kicsit drágábban, de 2 percen belül egy helyi songthaew, amin épp két hely van még és meg sem áll Khao Lakig, ahol az előre kiszemelt szállásig visz bennünket. Pár perc a lecuccolás és indulunk a kb 600 m-re lévő tengerpartra. Igen :) Fehér homok a talpunk alatt, a nagy kékség a szemünk előtt és hatalmas hullámok moraja a fülünkben. Azonnal ugorjunk bele? Vagy csak nézzük, hallgassuk egy kicsit? Már kicsit több, mint egy éve éreztük ilyen közel utoljára...
A városkában épp a heti piac napja van. Adnak finom görögdinnyét és ananászt, itt éppen ezeknek van szezonja. Persze banán folyamatosan érik és kapható, már számtalan fajtáját kóstoltuk, de megunni nem tudjuk. Találunk egy kajahelyet, ami inkább a helyieket szolgálja ki, meg is lepődnek rajtunk rendesen. Van egy ‘mangsavirat’, azaz vega curry, amit tésztával porcióznak és mindemellé legalább 10 féle friss és fermentált zöldség az asztalon, amivel mindenki kedvére egészíti ki főételét. Legnépszerűbb a mungóbabcsíra, a bazsalikom és az enyhén csípős savanyúságok.
Az izgatottságtól vagy a Silver Cliff nyugalmának hiánya miatt, de másnap hajnali 5-kor ébredünk. Egyáltalán nem bánjuk, miénk a több kilométeres tengerpart. És a rákoké, csigáké, kutyáké. Az ő társaságukban sétálunk a puha homokban és bámuljuk hogyan változnak a vízen a színek, miközben lassan kivilágosodik.
Az új év első napjaira minden bungi megtelik. Karen vesz nekünk egy mini sátort és mi leköltözünk a patakpartra, a szikla tövébe. A Silver Cliffben mindenhol jól alszunk, pedig kipróbálunk három bungit és a sátrazást is. Ráadásul utolsó napjaink ezek itt: január 3-4-re bejelentkeztünk egy túrára a Cheow Lan tóhoz, ami a fő látványosság e nemzeti parkban. A tó a 80-as években egy folyó felduzzasztásával és a Ratchaprapha gát megépítésével jött létre, hogy egy vízerőművet tápláljon. Ma a thaiföldi karsztvidékek leglátványosabbika a tó vidéke, számos nemzeti parkkal és gazdag állatvilággal. Egy igazi "must see” - majd meglátjátok, miért mondjuk ezt.
Az indulás reggelén még megreggeliztetjük a vendégeket és persze magunkat is, mire 9 körül megérkezik értünk a buszunk. Mi vagyunk az elsők, akiket összeszednek, hatalmas csoport gyűlik össze erre a napra. Két busszal, 24 fővel indulunk a kalandra. Az egy órás buszozás alatt tartunk egy rövid piacos szünetet, majd a kikötőben túravezetőnkkel és a hajóssal együtt 26-an szállunk hajóra. Évi a középső sorban csak kicsit, Atti viszont csuromvizes lesz a jobb szélen, miközben átszáguldunk a tóparti szállásunkhoz.
Oda se neki, gyorsan megszáradunk a melegben, a látvány amúhgy is mindenkit elnémít. A hajóról leszállva épp csak bedobjuk pakkunk a kiosztott bungiba és már ugrunk is a tó simogatóan frissítő vizébe. Egy jó úszás után igen kiadós ebéd jár, többféle vega curryvel, friss gyümölccsel, köretként természetesen rizzsel. Némi szieszta után ismét hajóra szállunk, hogy átkeljünk a tóparti dzsungeltúra kezdőpontjához.
A bő órás mászás, köveken ugrándozás, patakokon átkelés alatt nem sokszor csukjuk be tátott szánkat. Fénykép helyett gyertek el ide Ti is, szerintünk megéri! :) A túra kuriózuma a szintén egy órás barlangtúra, ahol időnként csak bokáig ér a víz, de van hogy kötélen ereszkedünk le a következő terembe egy keskeny hasadékon keresztül. Itt az alacsonyabbak, mint mi is, már csak úszva tudnak továbbhaladni. Ezért nem is hoztuk magunkkal a fotóapparátot. Pedig téma lenne, nincs hiány cseppkövekben, óriási sziklatermekben és izgatott mosolyokban sem. A barlangból kivezető nyílás, a fény láttára néhányakból kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj. Lesétálunk a hajónkhoz és visszatérünk szállásunkra.
A vacsora előtt van időnk újra felfrissülni a tóban. Az ebédhez hasonló a kínálat, kiegészítve némi finoman fűszerezett és ropogósra sütött hallal, amit még mi is jóízűen lakmározunk. Nem, még mindig nincs vége a szórakozásnak. Vacsora után ismét hajóra szállunk és indul a hajós éjszakai szafari. Már a ragyogó hold és csillagok látványa is elég lenne, de meglessük, hallgatjuk a madarakat, gibbonokat, civetmacskát is. Kui, örökké vidám vezetőnk látszólag minden kérdésre tud válaszolni, még az olyanokra is, hogy “..és mi az élet értelme?” Amikor megkérdezik, mi a titka, hogy 15 év után is ilyen lelkesedéssel vezeti a csoportokat (ne feledjük, ez itt alapvetően tömegturizmus, naponta jönnek-mennek az újabb teli hajók), csak ennyit mond: "When I'm happy, the whole group is happy". Ilyen egyszerű.
Mindezt megismételjük reggel is, a sziklák körül felszálló párában hajózva.
A reggeli után visszafelé hajózva még megállunk egy újabb túrára, majd egy előrecsomagolt sült rizs ebédre, amihez Kui pikk-pakk látványos gyümölcstálat készít görögdinnye és banán szeletekkel egy hatalmas banánlevélen tálalva.
A hazaúton mindenki alszik a kisbuszban. Visszaérkezvén megöleljük a kissé megilletődött Den-t és Gai-t, elbúcsúzunk Karentől, felkapjuk a zsákunkat és irány Takua Pa, ahol majd buszra szállunk Bangkok felé. Legalábbis ezt tervezzük. De meglepetések mindig adódnak….
