Tíz nap után Kaiwaka-ban találkozunk és a hosszú élménybeszámolók után (egy elvonulás elég élménydús tud lenni:)) felszed minket a faluban a német páros, akik csak nyomokban hasonlítanak egy német párosra. Sabine és Wolfgang úgy 2 évtizede él Új-Zélandon.
Otamatea falu és közössége
Otamatea ökofalut a 90-es évek elején alapították. Egy kisebb félszigetet foglal el a település a szárazföld belsejében, melyen most 12 család fejenként 5 hektáron gazdálkodik. A sokáig legelőnek használt, csupasz területen jól tervezett faültetésbe, erdősítésbe kezdtek, amit azóta is folyamatosan végeznek. A helyi fajok visszatelepítésével az élővilág változatossága ismét növekszik, helyreállítva a természetes egyensúlyt ‘kártevők’ és ragadozóik között. A félszigetet a part mentén ma már közel folytonos védett erdősáv öleli körbe. A kezdetekkor közös állattartás is folyt, a bocik által produkált tejből sajt és joghurt készült. Az elkötelezett társaság sok éven át permakultúra-képzéseket is tartott.
Idővel ...
kezd kiöregedni a társaság, a lakók létszámához képest sok a munka és nagy a terület, kevés a helyben maradó, vagy visszatelepülő gyerek. Az eleinte jól működő falu lakói kezdenek széthúzni, elég két páros, hogy akadályozzák a döntéseket, változásokat a 100%-os konszenzus alapú, vezető nélkül működő közösségben. A jelenlegi rendszer helyett ma már Sabine és Wolfgang úgy látja, hogy a 75%-os döntéshozatal jobban működne. Egy beszélgetés során - elemezve más ökofalvak példáit is - arra jutunk, hogy az efféle közösségek közös hitrendszer és morális keret, elfogadott vezető hiányában hosszú távon nem működnek, széthullanak. A permakultúra ad ugyan egy követhető morális rendszert, ez azonban kevésnek tűnik. Most kényszermegoldásként sokan elfelezik és eladják a föld egy részét, mivel a közösség fiatalítására néhányak által felvetett javaslatok nem mentek át.
Tudatosság a ház körül
Vendéglátóink a közösségből az egyik leginkább önfenntartásra törekvő - és ezt megvalósító - páros. Az épületek dupla favázas szerkezettel készültek, az elsőnek felépített csűr esetében fanyesedék és agyag keverékével töltve, ami jó hőszigetelést biztosít. A vakolt falat később fémlemezzel burkolni kellett a 'horizontális esők' miatt.
A fő lakóépületnél a töltőanyag 'scorea' (könnyű, lyukacsos, vulkanikus kőzet) és agyag keveréke betonkeverőben mixelve, majd vakolva 2 rétegben. Az alapanyagok kiválasztásánál is fontos szempont volt a ‘fenntarhatóság’: mind helyi, közelről beszerezhető anyagok. Körben tetőhosszabbítás védi a falakat az esőtől. Az aljzat odabent betonpadló és fapadló keveréke (a döngölt földről lemondtak a takaríthatósági problémák miatt). A konyhában is fapadló van, kímélve használói lábát, gerincét. A házban csak kezeletlen faanyagok kerültek felhasználásra. Észak felé tájolt a ház (igen, a déli féltekén vagyunk:) ), a fő életterek ablakai erre néznek. A valaha csupasz dombtetőn álló házat ma a gondos telepítésnek köszönhetően facsoportok takarják, előtte állva a félsziget peremére látunk. Kerítés, látható házak híján végtelen szabadságérzés kerít hatalmába, ahogy körülnézünk, mintha széles e vidéken egyedül lennénk ebben a zöld paradicsomban.
A szürkevíz földbe ásott műanyagtartályokba gyűlik, háló-kavics-fakéreg rétegeken át megy az előszűrés. Innen lejjebb beásott buffertartályba kerül a víz, ami adott szint felett leenged egy-egy nagyobb adagot három csövön át: ezek mulcságyban, a tó mellett végződnek, a víz innen leszivárog a tóba. A rendszer havi egyszeri karbantartást, átmosást igényel - ezt egyszer együtt végezzük el Wolfganggal, kitisztítva a szűrőket. A házban lévő, roppant kulturált és teljesen szagtalan komposztvécé láttán leesik az állunk: ebbe bizony pisilni is lehet, merthogy a folyékony mellékterméket egy leválasztó-lemez bevezeti a szürkevíz-csövekbe. A vécé ’tartályát’ pedig a házon kívülről lehet üríteni, a faforgáccsal kevert anyagot szép kis gurulós kukákban fuvarozva a komposztálóhelyre. A speciális gilisztatenyészet 5 hónap alatt biztonságosan lebontja, patogén-mentesíti a cuccot, amit már lehet a fák alá teríteni tápanyagként.
A harmadik épület, az újabban épített cottage, avagy nyaraló rendszere már egyszerűbb: betontartályos, 2 rekeszes ülepítős, a csövek itt nem tóba, hanem egy nagyobb, kissé lejtős, lápos területre vezetnek. Itt árkokban (swale), mulcságyban fekszenek, kilyuggatva pár méterenként. A swale-ek az időnkénti nagy esők áradásainak kivédésére a terület szélére, az erdőbe vezetik el a nagy mennyiségű vizet.
Az esővizet minden tetőről tartályokba gyűjtik, ahonnan 2-3 hetente felpumpálják a közeli dombon álló, szomszédokkal közös nagy tárolókba. Az extra esővíz a tóba kerül, aminek szintén van egy túlfolyórendszere a lejjebb fekvő mezőre.
Az áramellátás teljes egészében napelemes, kiegészítve egy kis ‘biztonsági’ benzines generátorral. 10 éve jól működő, 6V-os savas akkutelep alkot 24V-os rendszert, inverterrel biztosítva a háztartási berendezések feszültség-igényét. Ezekből nincs sok és jól átgondolt rendszerben működnek: a kint elhelyezett fagyasztó csak napközben megy, a házban hűtő helyett szigetelt, jéggel hidegentartó fiókokban pihennek a dolgok. És bizony van PC, TV és zenerendszer is, amit akkor kapcsolnak be, ha van elegendő energia, vagyis napfény. A legnagyobb csoda számunkra az 'Amish technológiájú’, kézi erővel működő mechanikus mosógép, melyet egy helyi mesterrel készíttettek.
A melegvizet napkollektorokkal termelik, amire a téli hónapokban a kis vaskányhákkal rá tudnak fűteni. A birtok egyik oldalába tervezett, folyamatosan pótolt erdősáv adja a tűzifa-ellátást. Gázzal főznek, ami ugyan hosszú távon nem fenntartható, de a konyhában egy multifunkciós, fával is fűthető nagy tűzhely is helyet kapott, ahol Sabine a kenyeret is süti.
Vendéglátóink csatlakoztak a környék 30 családot jelentő vásárlói közösségéhez, mely több beszállítóval áll kapcsolatban. Egy közös webes felületen rakják össze rendeléseiket import és helyi termékekre, így lenyomva az árat és időt megtakarítva.
Napirend
A munka fél 9 körül kezdődik, miután a háziak és mi is megreggeliztünk saját lakjainkban, bár Wolfgang a hajnali párát kihasználva időnként már 7-kor kaszál a kertben. A csűrben kerültünk elszállásolásra, ami egy nagy belmagasságú, galériázott lakóteret, a másik felében pedig egy szintén galériás műhelyt (és a fürdőszobát:) foglal magába. A csűr bizony kényelmes és lakályos, úgy 3 nap után már az otthonunknak érezzük. És nem is akarunk nagyon kiköltözni, de erről majd később...
A 11 órai kávés-süti szünetet időnként egy órára is megnyújtuk, jóízűen beszélgetve és nyammogva a háziasszony diófélékből készített sütijeit. A képen Wolfgang a mentős önkéntes egyenruháját viseli, 50 km sugarú körzetben látja el a munkát heti két-három alkalommal.
A 13 óra körüli ebédet csendes pihenő követi, majd 3 körül újra a kertben vagyunk. 5-nél előbb nem igen állunk meg és a napot szinte mindig közös vacsorával zárjuk. Az itt töltött két hétben két szabadnapunkon kívül munkával, főzéssel vagy közös beszélgetéssel töltjük az időt. Nagyon is ‘bevonódunk’ házigazdáink életébe, habár határozottan meg vannak húzva a privát szféra határai. Ez egészen működőképesnek és jó modellnek bizonyul. A rendkívül aktív (nem hinnétek el, mennyi idősek), mégis mindenre időt találó párosnál valahogy egyensúlyban vannak a dolgok. Önnfentartás és önkéntesség, tervezett napirend és az idő laza elengedése, szükséges dogok és elégséges luxus, fenntarhatóság, privát tér és szocializálódás. Néhány nap után mesélnek az általuk választott önfejlesztési útról, mely a ‘Living Your Design’ elvet követi.
Betekintés a konyhába
Sabine mesternek bizonyul a kertben aktuálisan fellelhető alapanyagokból gyors, de fantáziadús ételek készítésében. Nem vetik meg a helyben szerzett húst sem, de csak heti egy-két alkalommal fogyasztják. Sokféle saját készítésű tejtermék (a nyers házitej házhoz jön), hüvelyes és gabonaféle kerül az asztalra, kiegészítve nyers salátákkal és fermentált ennivalókkal.
Babkrém: 24 órás áztatás, majd főzés, turmixolás fokhagymával és hagymával, savóval (1tk savó/1csésze bab); ha nincs savó, lehet joghurt is. Legalább 3 napig fermentálják.
Zöldségleves: cékla, sütőtök, paradicsom, hagyma, kukorica
Sajtkrém bodzabogyóval (fagyasztott), mézzel
Háromféle házisör á’la Wolfgang: indian pale ale, lager, barna
Házi lágysajt növényi ‘rennet’-tel
Házi kovászos kenyér teljes, saját kis konyhai malomban őrölt liszttel (a kovász hűthető, akár fagyasztható, tudtátok?)
Fava bab, avagy broadbean szezon tombol, aminek mi nagyon örülünk, megkóstolhatjuk többféle variációban: frissen készített házitésztával; burgerbe sütve; spárgával párolva, ami szintén szépen növöget a kert egyik emelt ágyásában.
Feta: a feforralt, kézmelegre hűtött tejet elkeverjük vega rennettel, majd fél óra pihentetés után ‘felvágjuk’; újabb fél óra pihentetés következik, mielőtt leönthetnénk a savót, ami a tyúkok egészségét szolgálja. A sajt alapanyagát hengerformába (alja, teteje lukas) merjük, melyből egy éjszaka alatt kicsepeg a maradék savó. Eztán kerül rá a súly, aminek segítségével elnyeri a sajt végső állagát, formáját.
Saját kukoricából reggeli mix: a kukorica fahamus vízben áztatva, megfőzve, összekeverve magokkal, mazsolával, joghurttal fogyasztva.
Grillezett kumara citrommal, borssal, kardamommal
Pemakultúrkert
A kertben csoportokban találunk helyi fafajtákat, gyümülcsfákat az őket támogató növényekkel körbevéve, évelő fűszer- és virágoskertet, egynyári zöldséges-ágyásokat. A gabonafélékből többet kipróbáló páros a kukorica egyik, nagyszemű és édes fajtájánál állapodott meg, ezt termelik évről évre, mint alap-táplálékot (az organikus búzát vásárolják). Kétféle, hosszan eltartható tök, krumpli, sokszor emlegetett fava bab és más hüvelyesek is szerepelnek a palettán.
Ha szeretjük, ha nem (és nem annyira…), az évnek ebben a szakaszában a fő munkát a gazolás, tereprendezés, ágyások előkészítése jelenti.
A gazolás után jöhet a mulcsolás, hogy ezt minél később, illetve kisebb idő és energia ráfordítással kelljen ismételni. A megtisztított ösvényre dupla réteg kartonpapír, majd jópár centis fanyesedék-réteg kerül. Az ágyásokra szárított kaszálékot vagy szalmamulcsot szórunk, ami tartja a nedvességet és elnyomja a csírázó gazt.
A madarak ellen hálóval védjük a virágzó és már néhány szem kóstolót is nyújtó epret, amihez a vázszerkezetet a birtokon elérhető fűzfavesszőből hajlítjuk. Néhány napsütéses délután eredményeképp Attinak sikerül összeszüretelnie annyit, hogy mindenkinek jut egy kis tálkányi nyalánkság.
Ágyásokat készítünk elő kukoricának, krumplinak, babnak: a felső kemény, agyagos-darabos földréteget lehántjuk és átpréseljük egy talicskába a rászabott szitán keresztül; a többit villával fellazítjuk, majd az átszitált részt visszaszórjuk; mindennek tetejére frissen szitált komposzt, majd mulcs kerül.
Néhány előkészített ágyásba már ültetünk is. A krumpli van olyan kegyes, hogy utolsó ott töltött napjainkra elő is bújik a földből.
Gazolásra nemcsak az ágyások szorulnak, rendbekapjuk a mellettük lévő citrusfa-sort is. Az itteni citrom, narancs és társaik elképesztően lédúsak, még a gyümölcsön lévő fehér réteg sem keserű, ellenben ízletes!
A valaha a teheneket kordában tartó kerítés lebontása Atti feladata lesz, ez idő alatt Évi a virágoskertet szépítgeti.
A közösség erdősítési munkáinak részeként egyik nap kifurikázunk a mezőre, ahol az egyéves csemetéket igyekszünk kézzel és kapával levegőhöz juttatni a vadul terjedő fűrengetegben. A ‘karbantartásra' minden család havonta meghatározott óraszámot fordít.
Munkáink az esős napokra
Sabine a két esős délelőttre is talál nekünk hasznos elfoglaltságot. Kitakarítjuk a konyhát és lakhelyünket, a csűrt. Szerencsénkre mindkét nap délutánra kiderül az ég és mehetünk újra a sokkal izgalmasabb játszóterünkre, a kertbe.
Kirándulásaink
Két remek állapotban lévő bringa segítségével többször is nekivágunk Kaiwaka és környéke dombjainak.
Látogatás Absurdistan-ba: Számbavesszük a lehetőséget, hogy náluk folytassuk utunkat. Bár érdekes a közösség, kedvesek a tagok, mégsem érezzük úgy, hogy itt lenne a helyünk. Az öböl körbebringázva parádés látványt nyújt, bár kihívás a dimbes-dombos terep és sosem elálló, valahogy mindig szembefújó szél.
Bringatúra Mangawhai Heads-hez: azaz a sziget túlsó felén fekvő tengerpartra, melyet megtoldunk egy partmenti sétával. Útközben találkozunk néhány csokiállattal is.
Sötétben kerekezünk vissza, először csak a szél kezd fújni. Kaiwaka-ig elérünk, itt bátran nekikezd az eső is. Ahogy a bekötőutat keresgéljük, megjelenik egy helyi bocipásztor és pickupján elszállítja a brigákat és minket is, ‘haza’.
Utolsó reggel, október 31
Sabine és Wolfgang útban heti jógaórájára kivisz bennünket a főútra, ahonnan stoppal indulunk tovább: javaslatukra északra, a Hokianga-öböl felé. Ritka alkalom, hogy könnyes a búcsú. Igen megszerettük a helyet és energikus, karakán, érző szívű és vidám lakóit. Bár az eszünkkel tudjuk, hogy újabb felfedezések várnak, mindketten úgy érezzük, itt még simán jó érzéssel maradnánk.
No comments :
Post a Comment