Matara, útközben, dec.21

Mirissából, a Ranitól és családjától való búcsú után Matara-ig fogok egy buszt. Valahogy az az érzésem, jobb lenne elkerülni az ottani nagy buszpályaudvart, de nem akar direkt járat jönni Hiriketiya felé. Ez egy "jungle beach", ami állítólag még nem annyira ismert, de bizonyos körökben felkapott. A matarai buszállomáson van egy kis kavarodás, melyik buszra is szálljak, melyik áll meg Dodamphala junction-nél, de végül csak sikerül felszállnom az egyikre. Fél óra, míg indul, legalábbis ezt értem a srác szavaiból. Akkor irány a wc, 5 perc, és egy adag pörkölt mogyoró, amit valakinek az iskolai füzetlapjába csomagoltak, éljen az upcycling. Nyamm. Visszaballagok, de a buszon nem látom a táskám. Rosszat nézek? a másikon sem. Egyre idgesebben nézegetem a buszokat, talán rossz sorba jöttem vissza? Sehol sincs, kezdek összeesküvést gyanítani, a söfőrök és segítőik arca összekeveredik, már fogalmam sincs, kivel beszéltem közülük, az a mpgyoróárus is látta végig, mi történt, és fedezi őket. Bizony, elkövettem a hibát, amit szóló utazóként alap elkerülni. Végül kerítek egy hivatalosabbnak látszó kékinges embert, van itt rendőrség? Többen körülállnak, kérdezgetnek, mi történt, hányas számú busz volt (tudja a rosseb, mondaná a nagyapám), én csak még idegesebb leszek, egyáltalán értik amit mondok? Keresem a tisztább, nyugodtabb tekintetű embereket, hátha abból erőt meríthetek. De mindjárt elmegy az a nyamvadt busz a táskámmal, amit aljasul eltüntettek!
 Közben végigfuttatom, mi is volt a táskában - az összes ruhám, cipőm, a fele pénz...de legalább az irataim és az értékesebb cuccok nálam. Ha most így kell továbbmenni, mi lesz? Akkor ezt is elengedem, nincs értelme szétstresszelni magam. Rendőrség, feljelentés, aztán irány valami pláza ruhákat venni...
 A kékinges nyugodtan kérdezget tovább - melyik ülés volt? Tört angolsággal, nem tudom mennyit ért abból, amit mondok - majd elkezd telefonálni. Telik az idő.
 Visszajön, mondja, a busz egy óra múlva itt van. MI??? A buszok 10 percenként mennek, elment, miközben én pisikéltem. AHA. Akkor... akkor itt várok addig, míg visszajön. Hiszem, ha látom.
 Iszom egy teát a helyiekkel egy buszpályudvari restiben, meg eszem is nagy nehezen egy currys batyut. Nézelődök, megnyugszom lassan. Légzésfókusz. Testtudat. Ez az egész körforgás körülöttem csak egy dráma, amit mi játszunk, emberek - ahogy Rani mondta tegnap. Lesz ami lesz, állok, illetve most ülök, elébe.
Integetnek. - Ez volt az? Kérdezik a beálló buszon, a sofőr mellett fekvő, ismerős zöld táskáról. A kékinges rámvigyorog.

Mirissa, 18-20 Dec.

Véletlenül találok rá a mirissai szállásomra. Végigjárok több helyet is, de vagy sötét, vagy dohos a szoba, vagy nem szimpi a tulaj. Valami olyat keresek, ahol van egy kis kert, vagy legalább egy terasz. Az egyik nagyobb hotel mellett betévedek egy kis bejáróba, ahol egy barátságos kis kertben egy homestay lapul, a tulajdonos lánya olyan kedves mosollyal invitál, hogy ott is ragadok végül. Ez a környék a parttól ugyan messzebb (kb 10 percre) van, de csendes, féligmeddig lakóövezet, és közelebb a természet is. Úgy másfél napig esik az eső, így jó alkalom nyílik beszélgetni a házigazdámmal is. Rani az Amarasinghe család tagja, akik egy gazdag, befolyásos família Sri Lankán. Tanítónő volt, most nyugdíjasként a a vendégházait menedzseli, jókat beszélgetünk a buddhizmusról és úgy általában az Életről. 

felszállottt a páva a Raniék házára

'A bodhi-fa érkezése Sri Lankára' - ismeretlen művész alkotása egy immáron ismeretlen helyen

Mirissa part, kezdődik az esti felvon(ul)ás

 Azért sikerül a parton is lógni, ami ugyan eléggé kiépült, de élvezhető, és elfogadható áron adják a naplemente-kísérő Lion sört.

Kotthu

Többször is a Dewmini Roti-ban kötök ki jóllakni, ami egy ügyesen felvirágoztatott kis családi vállakozás Mirissa-ban. Jól ötvözik a helyi ízeket a nyugati igényekkel, és sikerül a kottu-t is megkóstolni végre, ami egy rituálisan ritmusos roti-darabolás eredménye.

Férj, feleség, Rani, Attila

Unawatuna, Galle, Dec.16-17

Vonattal megyek tovább Unawatunába.E gy homestay-ben foglaltam szállást,  C.-ék javasoltak weboldalt is, mondván a vendégházakban lakás messze nem ad olyan élményt, mint a helyiekkel lenni. A jóval olcsóbb slow train-t választom, amin csodákozik a pénztáros, de beválik az ötlet.

sajátos, de informatív

20 Hz-es a cucc

 Az expresszen az ingázó helyiek egymás nyakában lógnak, én szinte egyedül, és valóban lassan utazok végig, részben a part mentén, közben bőven van alkalmam fotózni és bámészkodni.

vasútállomás

vasútállomás, akváriummal

Welcome to Galle, khm...

A Strand homestay egy százéves, hangulatos villa, a parthoz közel, nagy kerttel, ami csendes, kivéve amikor átralliznak rajta a majmok. Jó választásnak bizonyul, figyelmes a csapat, jó a reggeli, korrekt a szoba. Az egyik, beszédes ott dolgozó sráctól megtudom, hogy  felmerült a hostellé alakítás ötlete, mert itt kevés a vendég, ellenben az újonnan alakult hostelek tele vannak. Változik az utazók köre, kora, stílusa, és alkalmazkodni kell...?




Unawatuna amúgy szép hosszú parttal rendelkezik, jókat lehet úszni, de gyakorlatilag turistanegyeddé alakult a környék, napozóágyak végig a parton, és szinte csak orosz beszédet hallani. Elmegyek a félszigetet körbejárni, és a "titkos part"-ra is, ahol szinte aznap még nagyobb a népsűrűség a vakációzó colombóiaktól, akik csoportokban fényképezkednek.

ne dobd el a kókuszhéjat,értem?!

értem, de a többit eldobhatom, ugye?

törekvések vannak azért

Délután Galle, a portugál/holland erődítményével, ami Sri Lanka egyik építészeti gyöngyszeme.

krikettmeccs az erőd oldalában

gallei ősfás....parkoló

Engem annyira nem kap el, pedig kitartóan próbálkozom. Még a naplementére maradok, na az azért nem rossz innen.

sötét alakok

Aztán átmegyek az új városrészbe, helyi pékségben tea és süti, piac, graffitik, itt valahogy jobban érzem az életet. Leszakad az ég, futás fedezékbe. Itt mindenkinél mindig van esernyő, persze, csak nálam nincs.





 Bevásárolok - egy övet, mert az kimaradt a pakolásban, meg helyi édességeket, mindent végig kell kóstolnom - és egy zörgős busszal vissza a szállásomra. Még este szólok az idős, mosolygós szemű házigazdának, hogy holnap reggel továbbmegyek.

Hogy hol jártam a Strand előtt, az majd egyszer elmesélem, talán.

A... vendégház és farm, Beruwala, Sri Lanka

A mai, az elsőhöz hasonlító fejedelmi reggeli - a lányok kovászolt kenyere, házi kókusz-sambal, papaya és ananász, vaj, házi mangó-és egyéb lekvárok, tea, kávé és friss kókusztej a kertből termett kókuszból (jaj, mi nem házi itt?) - után felpörög az élet: megyünk a famra.

 C. lánya vezeti a tuktukot, rendkívül ügyesen manőverezik a hátborzongatóan hirtelen kezű sofőrök közt. Alighanem az egyetlen női tuktuk-sofőr Sri Lankán, de biztos az egyetlen vörös hajú. A farmon a turista-főszezonon kívül lakik csak a család, ilyenkor környékbeli segéderők tartják rendben a helyet, etetik a kecskéket (mert azok is vannak ám, a félelmetes méretű, mindenhol barangoló, sziszegő varánuszok mellett).
Emelt ágyást jöttünk készíteni: ez az utolsó próbálkozásuk lesz a zöldségtermesztésre, mert 4 év alatt eddig nem sokra jutottak a helyi talajjal. Bár folyamatosan javítják nitrogénmegkötő növényekkel, saját komposzttal, de még így is senyvednek az eddig kipróbált zöldségek. Nem könnyű helyi, lehetőleg nem hibrid/génmódosított magot szerezniük - ez itt éppen csak gyerekcipőben jár.

Ez egy emelt ágyás akart lenni

A többórás, kemény közös munka során C.-rel  folytatott beszélgetéseim során egyre nyilvánvalóbban tör belőle fel a frusztráció, és olyan sztoriba kapok bepillantást, ami minimum egy újhullámos dán drámába, vagy egy jobb dokuba illene. A német fogorvosnő úgy döntött, hogy Sri Lankán valósítja meg a permakultúrás kisérletét, ezért két (akkor tizenéves) lányával ideköltözött, felépített pár év alatt egy parti villát, mely a lakásuk és vendégház is, majd a farmon álló nagy házat, valamint elképesztő munkát fektetett a terület (akkor csupasz) földjének termékennyé tétetébe. Szó esik a társadalom szövetének sajátosságairól ("nem lehet csak úgy elküldeni egy alkalmazottat, mindenkinek van egy fontos ember rokona Colombóban"), a helyiek igyekezetéről a külföldi nők lehúzásában ("az itt élő külföldieknek mind van egy-egy helyi 'vezetője', aki a dolgait intézi és százalékot húz a vásárlásai után, csak nekünk nincs"), nomeg a hihetetlen tanulási folyamatról az itteni flórát-faunát illetően, amit nulláról kezdtek, és persze most is tart(lásd a citromfűvel ölelt banánfa, ami megfigyelés alapján jött be, mint védőnövény).

És maradnak a súlyos titkok, vajon miért él a három nő férfi nélkül, hol lehet a kis Amal és öccsének apukája, és a többi...Ezt a különös matriarchátust egyértelműen az erős kezű C. tartja egyben. Minden tiszteletem az övé, hogy egy idegen kultúrában, ahol a nők még mindig másodrendűnek számítanak, ennyi mindent megvalósított. De milyen áron?

Este jön a feketeleves: P. sajnálkozva közli, hogy az anyja annyira gyenge (C. nemrég esett át egy Dengue-lázon, és láhatóan fáradékony), hogy nem fog tudni nekem munkát adni a farmon, ahogy az tervben volt. Tessék, lehet gyakorolni az elengedést....
Mindeközben fantasztikusakat készít nekünk Lalita, a házvezetőnő - banánvirág-saláta, jackfruit curry, eszement jó sambalok mellé. Ezeket tradicionális agyagtálakban főzi; én is akarok ilyet, csak hogy fogom a kerámialapon rotyogtatni a curryt? :)

Előzmények, érkezés: Sriiiiii...

A reptérről (le)húzós tuktuk helyett félórás gyaloglás után, hajnali 4 körül találom meg a helyi buszt, a 187-es úgy másfél óra alatt, irtózatos tülköléssel száguld be Colombo belvárosába. 

A máshol Ázsiában már megszokott kalauz-utasfelhajtó pont ugyanúgy a z első ajtón kilógva, kerepelve kiabál az út mellett álló reménybeli utasok felé, miközben a busz hirtelen lefékez és félrehúz,  hogy majd eszetlenül fegyorsítson, miután valaki felugrott - vagy szó szerint felrántották a buszra - hogy aztán ez megismétlődjön egy fél percen belül.

Ez eleinte vadkeletiesen szórakoztató, de kissé fárasztó tud lenni, ha még nem tanultad meg kikapcsolni valahogy a zajt, persze úgy, hogy közben jó, ha képben vagy , merre jár épp a busz. Ha azt hittem volna, Délkelet-ázsia országai után már nem érhet meglepetés, hát..  A helyi 75+-os bácsi és néni, akik végig békésen alszanak útközben, egyszercsak varázsütésre felkelnek, busz félrehúz, ők gyorsan, ügyesen lesegítik egymást. Azt csak a végén látom meg, hogy a néni vak, a bácsi pedig talán gyengénlátó lehet.

Colombóban pont sikerül jó helyen, a buszállomás előtt leugrani, és a reggeli piacra benézni egy kis banánért. 50 Rs egy kiló, ami kb 80 ft. 

A buszállomáson egy helyi reggelizőben betolok egy zöldséges, fűszeres batyut, utánozva a helyieket, mellé egy cukros kávé, ezzel sem keltek közfelháborodást, és jöhet az újabb vadállat busz, UV-ban villódzó Buddhákkal, irány Beruwala. 

Amuura Beach House, Sri Lanka, Beruwala

Elkezdett pislákolni a világítótorony. A parton állok a langymeleg vízben, miután a fahéjcsomagolás projektjébe kicsit belefáradtam, és amúgy épp naplemente van. A fehér világítótorony szemben olyan, mint egy koloniál díszlet, valahogy az az érzésem, csak e célból van itt  

valószerűtlenek a közeli sziklaszirtek is, a naplemente fényei adta kontraszt teszi talán. kicsit jobbra, távolabb másik sziget, aminek a fáin fehér díszekként ülnek a madarak, szép egyenletes eloszlásban. egy-egy madárfelhő fellebben időnként, tesz egy kört, lecsap a vízre, majd visszatér a szigetre. a hitetlenség - ez tényleg megtörténik? - és a hála érzései közt hullámzom, mint az Indiai-óceán előttem. 

Nem valaki felé érzek hálát, inkább általánosan, fel-feltör ez az érzés, mint valami elfojtott zokogás. Pár órája még különféle, elképesztően zajos buszokon téptem idefelé egy roppant hosszúnak tűnő repülőút után. korábban, úgy 36 órája még kettő fokban siettem a  Svábhegyen a buszhoz. Kora délután már a langymeleg tengerben lebegtem, hagyva hogy a hullám ki-kisodorjon a partra, és az amúgy populáris fehér finom szemcsésnél kissé durvább, sárga homok végigmasszírozza, dörzsölje a hátam. Annyira jó, hogy rögtön eszembe jut, ha ezt most azonnal el kellene engedni, hogy is esne. Most ezt írom, szól a jazz a konyhából, a partról hallani a hullámok csapkodását, és olyan természetességel ülök ennek ennek luxusrezortnak a gyönyörű antik szófáján, mintha mindig így lett volna.