01 Aug - Waigeo, Sorong
Délután 2-kor indulunk a Marina Express hajóval Waisaiból Sorongba, ahol szokásosan Jein és Heyn fogadnak. Átbuszozunk a Pelni hajók kikötőjébe, ahol másnapra jegyet vásárolunk Manokwariba. A fapadosnál egyel kényelmesebb, harmadosztályú fülkét választjuk (257.000 rupia/fő).
Heynéknél kötünk ki ezután és becsatlakozunk manadoi barátaihoz a sörözős, beszélgetős, zenehallgatós dínomdánomba. Lazul a hangulat, ahogy újabb és újabb kör Bintangok érkeznek és Heyn-nel egyre bizalmasabb témákat feszegetünk. Mesél a Manadoban élő feleségéről és gyerekeiről, akik elfogadják, sőt támogatják: munkája a hobbija, mely Pápuához köti, idegenvezetőként dolgozik a Raja Ampat szigetvilágban. Kakukktojás lett a bandában, az Európában eltöltött idő sokat változtatott rajta. Saját elmondása szerint sokkal direktebb lett a stílusa, amit nehezen viselnek a régi haverok. Így eszmecserézünk az európai és ázsiai kulturális különbségekről. Későre jár, amikor visszakísér bennünket szállásunkra. A kampungon keresztül sétálva néhány helyi is hozzánkcsapódik, többek közt egy 8. hónapban járó terhes lány, aki Évi kezét végig a pocakjához szorítva tartja. Elcsábulunk még egy adag főtt édeskrumplira, amit gyertyafénynél árulnak az utcán.
02 Aug, Sorong, Manokwari
Másnap hajnali 5-kor harangozásra ébredünk, ami nagyon meglepő, hiszen az utóbbi hónapokban kizárólag mecsetekből szóló éneklésre riadtunk. Kisétálunk a közeli piacra, ahol az árusok épp kezdenek kipakolni. Rambutánt és banánt vásárolunk borzasztó gyümölcshiányunk enyhítésére. Gyomrunk korgását egy-egy nasi kuninggal ('sárga rizs') csillapítjuk, amivel a partra telepszünk. Reggeli közben figyeljük a kisebb-nagyobb útnak induló halászhajókat és a nyakig vízben álló férfit, aki hálóját bogozza.
Az elvileg 9-kor induló hajónk úgy 11 körül el is hagyja a sorongi kikötőt. A hajón kiderül, hogy különböző fülkébe szól a jegyünk, de ezt egy segítőkesz hajós olyannyira orvosolja, hogy végül ketten osztozhatunk egy egyébként hatágyas kabinon. Alszunk, sétálunk, bámészkodunk a hegyekkel övezett part mentén suhanó hajóról. A 6 szint mindegyikén, a lépcsőfordulóktól kezdve a nyitott felső fedélzetig mindenfelé hevernek, ülnek, alszanak és esznek a legolcsóbb, economy jeggyel utazók. Délután sikerül megtudnunk, hogy a 'kabinosoknak' ebéd és vacsora is jár. Az előbbiről lemaradtunk, de a vacsorát már igénybevesszük.
03 Aug, Manokwari
Bár a hajó két órával később indult, mégis két órával a tervezettnél hamarabb, éjfél körül érkezünk a manokwari-i kikötőbe, ahonnan irány a Kagum Losmen, ahol előre szobát foglaltunk. Néhány óra alvás után roppant jól esik a reggelire járó nagy kancsó kávé. Miután befaljuk a szeletelt kenyeret csokis mogyorókrémmel, elindulunk a város részét képező Table Mountain-ra sétálni, ami pár lépés szálláshelyünktől. Hiányzott ez a fajta séta mindkettőnknek nagyon. Kényelmes ösvény visz a dzsungelben hatalmas fák, pillangók és madarak között.
Délután losmenünkbe visszatérve a család éppen friss kókuszokat bont, nem utasítjuk mi sem vissza a lágy kókuszszeletekkel megrakott italt. Közben hazaérkezik Charles, szállásadónk bátyja, aki korábban túravezető volt. Most a családi boltot viszi, és segít a helyi gájdoknak vendéget, a turistáknak gájdot találni. Több órás eszmecserébe bonyolódunk a lehetőségekről, látnivalókról, árakról. A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nem tud nekünk felhajtani aktuálisan szabad vezetőt. Az pedig nem árt, ha látni akarjuk a madarakat, kuszkuszt, világító gombát. Márpedig mi látni szeretnénk. Információtömegtől zsongó fejjel és egy angol szakos, gájdként is munkálkodó lány telefonszámával zsebünkben távozunk, aki esetleg bevállalja majd a kiséretünket.
04 Aug, Manokwari
Délelőttre sikerül is Alice-szal összehozni egy találkát az otthonában. Vele is több órán át beszélgetünk. Kiderül, hogy ő kvázi szervező-tolmácsként működik, a madárleshez szükséges még egy helyi gájd is; a másik kiszemelt útvonalunkon pedig még sosem járt gyalogosan. Estére ígér azért árakat, mi pedig eldöntjük, hogy ha nem megy ez így, nekivágunk majd saját szervezésben. Benézünk még Charles boltjába, ahová épp most érkezett vissza egy német vendég Warmarwayból a helyi gájddal. Charles gyorsan vázolja nekünk a lehetőségeket: a gájddal még ma este indulhatunk Warmarwayba, ahonnan 1-2 nap madárkukkolás után folytathatjuk az utunkat önállóan Ransikibe. Innen indítható a gyalogtúra az Arfak hegységbe. Évi lelkes, Atti nyel egyet, aztán bólint. A boltban összedobálunk egy dobozba némi rizst, tésztát, kekszet, csokit; zöldség, gyümölcs akad majd az út során a falvakban. A gájd ravaszkás szemmel igyekszik meggyőzni, hogy inkább kettő helyett három kiló rizst vegyünk, és a hasára mutogat vigyorogva. Majd szaladunk pakolni, úgy 6-8 napra, csak a legszükségesebbeket, hogy bírjuk majd a napi több óra gyaloglást a hátizsákokkal. Mivel még surat jalan-t, útvonalengedélyt sem csináltattunk, ezt a feladatot Charles némi fejcsóválás kíséretében átveszi tőlünk. Talán örül is, hogy végre útnak indíthatja ezt a két problémás magyart és egy darabig nem fogjuk kérdésekkel bombázni. Itt jegyezzük meg, hogy a szervezést és tanácsadást, a helyi gájdok okosítását, a környék ökoturizmusának fejlesztését csupán magánszorgalomból, egy árva rúpiát el nem fogadva végzi ez a srác. Olvassátok a blogját, nézzétek meg, milyen kedvcsinálót rakott össze a turistáknak. Bevágódunk a minibuszba, és...
No comments :
Post a Comment