Mit keresünk itt Fijin? Jó, ez itt a nyaralók álma, pálmafákkal tűzdelt fehérhomokos partok, smaragdzöld tenger, számtalan felfedezhető sziget és atoll, ízigóing stílus, kedves és laza helyiek, de mit is adhatna még ez a hely Raja Ampat után? Kicsit tanácstalanul böngésszük a sziget - és resortkínálatot: ezt akartuk? Lautoka városa mellett döntünk kezdésnek. A reptéri kalandok (kérdezősködés az Imigration irodájában a kreditlimitünk és céljaink iránt, miért nincs repjegyünk még vissza, majd táskáink átvilágítása után kipakolás, hoztunk-e be tiltott élelmiszert - persze, de ezt is megússzuk...) után buszra ülünk. Keresgéljük a kinézett hotelt a városban, egy helyinek tűnő fiatal, tablettel mászkáló csaj segít is, elkísér a hotel irányába. Közben beszélgetünk kicsit (szinte mindenki beszél angolul), kíváncsiskodik miért is jöttünk ide, a turistahelyek vagy az 'igazi' Fiji édekel bennünket? Végül feldobja, a hotel helyett nem akarunk-e a falujában megszállni, ahol a szülei élnek. Csak vigyorgunk - persze, kitaláltad a gondolatunkat... Lecuppog (mert hogy így jeleznek egymásnak a helyiek, pont ahogy Burmában is teszik) néhány lautokait, nyitvatartó helyek után érdeklődve, ahol megvárhatnánk őt, míg végez a kórházban, a nővérénél. Némi várakozás és egy csirkeétteremben elfogyasztott ötdolláros (1 FJD ~ 126 HUF), kétemberes sült rizs után buszozunk is vissza Nadi, a reptér felé. Itt, pontosabban a közeli Yavusania faluban bérel házat Miriama. A szülei falujába menni már késő lenne ma, nála éjszakázunk, a kis bádogházban.
Reggel Miri dolgozni indul, előtte még félálomban együtt áttántorgunk az egyik szomszéd házba, ahol bemutat Maminak és Taituszinak. A jetlagtől még meg vagyunk kissé tekeredve, egy zuhannyal indítunk, majd reggeli és kis ismerkedés a családnál. Mami neveli a gyönyörű 7 éves ikerpárt, Estert és Sammit, akik édesanyja (Taituszi nővére) egy másik szigeten dolgozik most. Tegnapról maradt, reggelire átsütött kasszavát, breadfruitot, finom helyi kekszet, müzlit, vajat, friss tejet pakolnak elénk a padlóra terítve és Mami citromfűteáját szürcsöljük hozzá. A család bérli itt a házat, a Lao szigetcsoportról költöztek ide. Taituszi Új-Zelandon tanult kémiát az egyetemen, amit sajnos nem fejezett be. Jelenleg a reptéren dolgozik, akárcsak Miriama. Reggeli után elkísér minket a buszhoz, kedélyesen köszöngetve mindenkinek. 'Egymástól függünk itt a faluban, muszáj jó kapcsolatot tartanunk és figyelnünk a másikra' - meséli, majd némi várakozás után inkább beprotezsál egy helyi néni autójába, aki a városba tart.
Nadi nem egy elveszős hely. Vásárolunk a piacon remek, szezonális paradicsomot, banánt, kávézunk itt és ott, mindenhol barátságos 'Bula!' (helyi köszönés) fogad minket és ki vannak írva az árak, senki sem próbál átvágni. Miri, miután végzett a műszakjával, végigkalauzol bennünket a szupermarketben, hogy mit szokás vinnünk savusavuként (ajándék) Mamiéknak a vendéglátásért cserébe: egy 2 kg-s cukor (helyi félbarna nádcukor, ezt kanalazza mindenki mindenhol az italába) a legbecsesebb. Kerül még a kosárba só, liszt, olaj, mint alapélelmiszer, illetve hozzávalók a következő közös reggelihez és vacsorához. Az esti vacsora együtt Mamiékkal és Miriamaval: főtt kasszava, hozzá dalo (tarogyökér), rou-rou (főtt tarolevél), hallal keverve, friss paradicsom-korianderchutneyval. Fesztelenül tömjük magunkba, mint akik több napja nem ettek. Helyi szokás szerint Évinek kell Attinak szedni az ételből, és a végén Atti kap a figyelmes Mamitól egy kislavór vizet, amiben kasszavától maszatos kezét és száját megmoshatja. Késő estére még beterveznek nekünk egy kava-partit, de ez Taituszi egybecsúszó műszakjai miatt lefújásra kerül. A kertben, kókuszpálmák alatt ülve, még indonéz kreteket pöfékelve ámuldozunk a helyzeten. Mit kapunk itt már megint ismeretlen emberektől? Mikor tudjuk ezt visszaadni? Tényleg, mikor? És kinek?
A Fiji őslakosok kicsit több mint felét adják a népességnek, mellettük számos 'indo-fijian', több generációval ezelőtt idetelepített indiai populáció él. A viszony nem felhőtlen, az őslakosok nem örülnek a jó üzleti szellemmel rendelkező indiaiak térnyerésének. Vannak azért vegyes házasságok, még a vallási különbözőség ellenére is: az őslakosok nagyrészt keresztény, metodista hitűek (a kannibalizmust úgy 100 éve adták csak fel, az első hittérítőt megsütötték és elfogyasztották), az indiaiak hinduk. Már a reptéren látunk néhány helyit, akiken a férfi és női jegyek keveredése látszik. Ezt Atti először kivételnek gondolja, aztán Nadiban nyilvánvaló lesz, hogy ez bizony nem is ritka. Erős testalkatú, férfias arcú (és néhol szőrzetű) nők, finomabb arcvonású, hosszú szempillájú férfiak. A fiúk ráadásul a tradicionális suluban feszítenek, ami szoknyának néz ki. Persze itt is sok-sok rassz keveredik a többszáz szigetről, nyurga, majdnem fekete bőrű srácok, böhöm testű, mackós, széles arccsontú, szép arcú férfiak, ringó és hatalmas csípőjű nők afro-hajjal.
Mivel Miriama az éves falu-mulatságra mindenképp hazautazik péntekre, így maradunk addig Nadiban. Szükség is van néhány napra az előkészületekhez, mivel a tradíciók nem engedik, hogy csak úgy, hétköznapi ruháinkban odaessünk. Irány a textilbolt, aztán Miriama bevállt varrónője. Az indiai hölgyhöz pont kedvenc szappanoperája közben érkezünk. Nem is hajlandó foglalkozni velünk, míg az véget nem ér. Aztán indul a méretvétel, agyalás a szabásmintán. A mi méreteinkkel nagy gondja nincs, ismeri a testalkatunk, azonnal látja, mi áll jól az egyik lánya és fia méretei alapján. Évivel fel is próbáltatja a lánya egyik ruháját, ami olyan, mintha rászabták volna. Hasonló a helyzet, amikor Atti felveszi a fiú ingét. A legtöbb időt Miriama igényel, merthogy igen, egyforma textilből varratunk mindhármunknak.
Rohanás a buszhoz, Miriama rotit igért a kollégáknak és délután 4-től dolgozik. Szerencsére Mami már megfőzte a curryt és az első rotikat is kisütötte, mire hazaérünk. A házi roti halas vagy egyéb húsos curryvel töltve fő utcai eledel erre. Egy dollárért kapható a piacnál, a buszmegállónál és a hasonlóan forgalmas helyeken. Szintén alap utcai és éttermi eledel a 'custard cake' szintén egy dollárért, aminek morzsalékos tésztáján egy kukoricaliszttől sárga, pudingszerű krém van, aminek íze nagyban hasonlít a házi krémes krémjére (amit dorozsmai mama olyan finoman készített). A süti mellé lehet házi dzsúzt is kapni pohárba mérve, a szezonális gyümölcsökből (papaya, mangó, narancs, sirsak).
A faluközösségekben erős kapocs a rokonság, a kiterjesztett családokban (extended family) kötelező a megosztás (kerekere), amit hasonló ajándékokkal (savusavu) hálálnak meg. A falvak főnőke dönt mindenben, hozzá kell bejelentkezni az egyszerű turistának is, mint mi, ha sétálni indulnánk egyet a falu környékén. A másik kapocs a vallás, a metodista hitet a 130 éve megtérített őslakosok buzgón gyakorolják. Vasárnap a 'church-day' (templom nap), ott találkozik az aprónép és nagyapó is. Yavusania (ahol lakunk Mirivel) is rendelkezik két metodista közösséggel.
A közeli feketehomokos tengerpartot sem hagyjuk ki. Megmerülünk a helyiek között, sétálunk a homokban. Így telnek a napok egészen péntek hajnalig, amikor 2-kor Suvába indulunk egy minibusszal. A kb 3 órás menet után buszt váltunk és egy félóra alatt elérjük Nausorit. Itt azért már szusszanunk egyet, megreggelizünk, majd újabb buszra pattanunk, amely a festői, lassan hömpölygő Rewa folyó mentén kanyarogva újabb fél óra alatt eléri Miri szülőfaluját.
No comments :
Post a Comment