07 Aug, Ransiki - Krobut
Bevállalósan indítunk, egy, a biztos útvonalat jelentő betonúttal párhuzamos földúton, ami aztán a folyómeder mellett vezet. Az út elfogy, így áttörünk egy elvadult kerten, ahol pottyan a zsákunkba egy érett papaya és némi zsenge sinkonglevél. Újabb kerteken átmászva végül csak az aszfalton kötünk ki. Kis falvak következnek, a helyiek mindenhol megkérdik, merre tartunk: '- Ke mana? - Ke Anggi. - Jalan kaki? Gyalogosan? Ijo,ijo. Igen….. - Ooooo...' - hűlnek el kissé. '- Jauh! Messze van!’ Meg is állunk egy ananász-papaya tízóraira.
A betonút kavicsosba fordul és törünk fel a hegyekbe. A falvak között banán- és kakaóültetvények sorakoznak. Az érett kakaót félbevágva a magok körül édes, a mangosteen-hez hasonló ízű és állagú fehér gyümólcshúst találunk. Nagyon jó. Délután négy táján érünk el egy elágazást, a tábla szerint Sakumi és Krobut falu van jobbra felfelé.
Túl sokáig már nem bírnánk haladni, így elindulunk erre, egy pihenőt tervezve. Puskákkal felszerelt nagy csapat férfi jön szembe, barátságosan köszönnek. 'A faluban bőven van szállás, aludjunk ott és holnap folytassuk az utat Anggi felé' - javasolják. Krobutban a falu főnökénél szállunk meg. Kis egyezkedés után 50e rúpiáért kapunk szobát vacsorával és reggelivel. Kis beszélgetés a helyiekkel, egyikük komoly kérdéseket tesz fel: mit keresünk itt? Évi kivágja magát mosolyogva, feltárva az igazságot: a természetet, embereket, szokásokat kutatjuk. A kérdező láthatóan megnyugtatónak találja a választ. Maradhatunk. Bapak és egy csapat gyerek körbekísér minket a sziklaszirten épült faluban, ahonnan szédületes kilátás nyílik a tengerre. Tisztaság és rend van, malacok szaladgálnak a házak között. Láthatóan jól kiépített ivóvízrendszer, napelemek, és egyen-mandik a házak között. A templom a falu legmagasabb pontján áll, ezt is körbekerüljük, hogy Atti fotózhasson párat.
Gyorsan sötétedik, betérünk a házba, a konyha-étkező helyiségben, a kémény nélküli tűzhelyen készül a vacsora: rizs, némi zöldség és tészta. Találunk pár darab főtt édeskrumplit egy edényben, amikor kérünk belőle, a háziak meglepődve, de szívesen adnak. Ezután egy vékony szivaccsal leterített, betonpadlós szobában térünk nyugovóra. Ajtó nincs rajta, a háziak pedig letelepednek az előtérben, ahonnan remek kilátás nyílik ránk, amint a hálózsákjainkba csomagolódunk. Mi ezt kevéssé találjuk viccesnek, de ők jót moziznak. A padló elképesztően kemény, bárhogy fordulunk a hálózsákban, fájdalmas a fekvés.
08 Aug, Krobut - Tombrok
A kevés alvásért kárpótol a sosemlátott szépségű napfelkelte és a közös reggeli a családdal a tűz melegében. A földdel borított tűzrakóhely mellett emelt bambuszplatformon lehet a tűz mellett üldögélni. Kapunk meleg vizet inni: mindennapjaink luxusai, mint tea, kávé itt nincs, így örülnek is, mikor megkínáljuk őket saját teánkkal. A ‘civilizált’ világ, a fogyasztói társadalom és addikciói távol vannak, csak néhány csomag SuperMie tészta emlékeztet rá az asztalon. A gyerekek gumiabroncsot hajtanak egy bottal, amivel remekül elvannak, vagy kekszesdobozból fabrikált játékautóikat tologatják.
Reggeli után indulhatunk tovább! Nyomulunk felfelé, 9-kor pihenőt tartva egy elhagyottnak tűnő kunyhónál. Nehézkes tűzrakásunk eredménye egy meleg kv. Találunk néhány banánt, amit megdézsmálunk, majd a maradék ennivalónkat is betermeljük, erőt gyűjtve a következő szakaszhoz.
És megyünk és megyünk felfelé, amíg el nem kopik a szandál talpa... A növényzet hegyről hegyre változik, egyre több a páfrányféle, a kedves páfrányfák és fenyőfélék is megjelennek. Az út kavicsos, néhol súlyosan beszakadva, alámosva, a keresztező folyókon vagy nincs híd, vagy rég leszakadt. Szurkolunk a minket beérő és Anggi felé tartó két motoros mobil-boltosnak, akik súlyosan megpakolt járgányaikkal zúgnak felfelé, helyenként megállva egy kretekre és erőt gyűjtve a kaszkadőrmutatványnak beillő átkelésekhez. Szürkülni kezd, mire megpillantjuk Anggi Gida-t, avagy Danau Perempuan-t, a két tó közül a nőneműt.
A 320 lakosú Tombrok faluban a helyiek kis csoportja fogad. A falu főnöke, David Toansiba tradicionális háza lesz a szállásunk, tradicionálisan járhatatlan lépcsőjén alig tudunk felbillegni az egylégterű helyiségbe. De generátora bezzeg van, neki egyedül a faluban. Egyébként itt is látunk napelemeket faluszerte, ahogy Krobutban is. A házban négy tűzhely van a négy sarokban, több rokon család is alszik itt ma éjjel, ki-ki a saját tüzénél. A borsos 200ezres árat lealkudjuk 100-ra, kapunk vacsorát is és életünk legjobb, parázsban sült kukoricáját. Ezen a magasságon (2400m) már igen hűvösek az éjszakák, a tűz mellett alszik, aki teheti: a kutyák is. A hálózsákunkba burkolózunk, az összes magunnkal hozott ruha rajtunk és hallgatjuk, amint David imát mond: mindenki nevét belefoglalja, a miénket is. Atti már korábban megfázott, alig kap levegőt, ráadásul a házban terjengő füst csípi a szemét. Egyikünk sem alszik túl sokat a kemény bambuszpadlón, hidegben, füstben.
09 Aug, Danau Perempuan - Lakilaki
Reggel a Krobutban is hallott kántálásra ébredünk, amit a reggeli ima követ, ezúttal a feleség által. Délélőtt lassan szedelőzködünk, próbálunk beszélgetni, kérdezgetni. Nehezebb szót értenünk a tó körül hagymát, krumplit, babot termelő családdal. Nehezebben oldódnak.
Sokáig várunk, amíg elkészül a reggeli rizs zöldségkörettel. Majd sétára indulunk a faluban. Van itt SMA és SMP is, azaz általános és középiskola. Egy közeli háznál ismerős arcvonású fiatalok kertészkednek. Jogjai diákok ők, akik egy NGO-hoz csatlakozva komplex 'empowerment' programban vesznek részt itt. Besegítenek a helyi suliban, építik a falu leendő könyvtárát, eper- és kávétermesztés beindításával próbálnak segíteni a helyieknek. Jólesik velük bandázni, a pörgős, nyitott, érdeklődő srácokkal könnyű szót értenünk. Ebben persze az is segít, hogy nem egyszerűsített indonéz nyelvtudásunk kell használjuk, ők jól beszélnek angolul. A kerti munkán kívül rajta vannak egy térkép szerkesztésén a környékről: Pápuáról alig van publikusan elérhető térkép, ez az óriási sziget gyakorlatilag a mai napig feltérképezetlen. Jó látni végre, merre kommandózunk már napok óta.
Lesétálunk még a tóhoz, majd egy közös kávéval búcsúzunk vendéglátónktól és útrakelünk a ház mögötti kerteken keresztül fel a hegyre, aminek a túloldalán fekszik a másik tó, a ‘fiú’: Danau Lakilaki. Meredek a hegyoldal, de csodás az ösvény. A hatalmas, mohával borított fák gyökereibe kapaszkodva mászunk, visszanézve elő-előbukkan a tó.
A hosszú, poros út után igazán felemelő ez a terep. A hegygerinc néhány csodás virágot leszámítva kopár, viszont bizonyos pontjairól egyszerre látszik a tó-pár. Piknikhelyünkről már új célpontunkat szemlélgetjük, Lakilakit és a környező utakat, falvakat: merre is kéne lemennünk a hegyről? Fogalmunk sincs, merre tovább, a jogjai srácok térképe is kevés a tájékozódáshoz.
Halad az idő, és bizony elfáradtunk, jó lenne, ha nem kellene megkerülnünk a tavat. A hegyi ösvényről szabályosan lepottyanunk az útra, majd elénkpattan egy szőkített tündér. Jakartából érkezett a hölgy, hogy indonézül tanítsa a helyieket. Épp a szomszéd faluból sétál vissza Iraiba, ahol lakik és ahova mi is tartunk. Szóval nem csak hogy jó irányt választottunk a hegyről lefelé jövet, még azonnal segítőnk is akad a szálláskeresésben. Egy üresen álló házhoz kalauzol bennünket, hívja a tulajt és 50ezer rupiára alkudja le az árat. Az újabb fapadlós szobába kapunk egy vékony matracot, a konyhában segítséget a tűzgyújtáshoz, valamint néhány labut, amiből vacsorát főzünk magunknak, kiegészítve a kertben termő zöldhagymával, zellerzölddel és a magunkkal hozott tésztával. Mindehhez ropogós sárgarépa is akad. Az ajándékba kapott krumplit megfőzzük héjában másnapra. Az ismerkedni és beszélgetni kívánó, a ’házunkban' a tűznél melegedő falubelieket kitereljük és nekikészülünk egy újabb didergős éjszakának.
10 Aug, Irai - Minyanbouw
A reggel 6-ra tervezett indulásunk 8-ra csúszik. Időigényes ez az életforma. A teához, kávéhoz szükséges forróvízhez bizony tüzet kell csiholni, vízért át kell sétálni az út túloldalán lévő csaphoz. Ha már lobog a tűz, felmelegítjük vacsoramaradékunk és megreggelizünk.
Iraiban megörülünk a vegyesboltnak, ilyet néhány napja nem láttunk. Bár a kínálat elég szegényes, kiszúrunk egy kacang hijauval töltött, inkább sós, mint édes sütit. A világ végére kellett eljöjjünk ezért a tutiságért! A következő két, majdnem összeérő falut, Susit és Upert hamar elérjük. Reggeli miseidő van, Évi betér a csodásan zengő éneket hallgatni a határozott ülésrenddel rendelkező templomba: első sorokban a gyerekek, bal oldalon a lányok, jobb oldalon a fiúk, hátul pedig a felnőttek ülnek. Hosszan gyalogolunk a nemrég kiszélesített úton, majd néhány óra után ismét elindul a spirál felfelé és nem akar végetérni. Kevéssé lélekemelő szakasz ez, de egyszer csak elérjük majd Minyambouw-t. A legfotogénebb házcsoport titulusra pályázó település után meredeken lefelé törünk, patakokon és kisebb folyókon átgázolva.
A túra talán legszebb (és legkeményebb) szakasza jön itt. Átvágunk egy meredek hegyoldalra épült falun, ahol a helyiek gyönyörűen faragott nyilakkal mászkálnak, majd a lassan nyugvó nap fényénél másszuk meg az utolsó emelkedőket, hogy aztán ránk is sötétedjen a hegygerincen. További jó két órába telik, míg egyre halványuló fényű fejlámpáinkkal világítva lebotorkálunk, további patakokon átgázolva. Végre házak tűnnek fel: ez már Benti, az utolsó település Minyanbouw előtt. Kérdezgetjük, mennyi még oda az út: fél- és három óra közötti becsléseket kapunk. Két háznál is felajánlják, aludjunk ott, de mi csak megyünk, a fáradságtól már kissé döntésképtelenül. Az alvó Minyanbouwban találunk egy ébren lévő családot, akik elkísérnek bennünket egy házhoz, ahol van kiadó szoba.
11 Aug, Minyanbouw, Anggra
Éljen a puha matrac, meleg takaró! Napok óta nem aludtunk ilyen jót! Frissen főtt édeskrumpli zöldhagymával a kertből. Ez a nap kényelmesen indul. Utunk eddigi legtisztább, legrendezettebb szállása ez, hozzá egy igen kedves, figyelmes és érdeklődő házigazdával.
A közeli iskolában, egy rendkívül talpraesett fiatal tanár osztályában fergeteges bemutatót kapunk a gyerekektől. Énekelnek, tapsolnak, majd végül az udvaron csúcsosodik a hangulat egyfajta ugrálós tánccal, amibe mi is beszállunk. Az iskola egy alkalmazottja beöltözik a helyi tradicionális öltözetbe, hogy megmutassa nekünk.
Elindulunk hegynek fel a szomszéd faluba, Anggraba Johnny Wonggorhoz, akit házigazdánk ajánlott madárnéző programunkhoz. Kiderül, ő az, akinek háza előtt előző este megpihentünk és érdeklődtünk, hogy mennyire van még messze Minyanbouw. Szállást is ajánlott a házában, de nem fogadtuk el. Talán nem is baj, annyira remek helyre találtunk végül. Johnnyval gyorsan megbeszéljük a részleteket: délután indulunk a hegyre, ahol egy menedékben éjszakázunk, majd hajnalban megkíséreljük a bowerbird-öt meglesni, amint fészket rendez.
Ebédidőre érünk vissza szálláshelyünkre. A rizs már megfőtt, hámozunk hozzá uborkát a kertből. Ebéd után házigazdánk fia stoppol nekünk egy verdát, így nem kell gyalog felcipelnünk zsákjainkat Johnnyékhoz, ahol megy már a készülődés a túránkhoz, amiről hamarosan egy következő bejegyzésben...
No comments :
Post a Comment