04 Aug, Warmarway
... este 10-re Warmarwayba is érünk. Yunus, vezetőnk egyszerű otthonában a család egy része már alszik a tv előtt. Nekünk hoznak még friss kankungot a háziak, hogy legyen zöldségünk holnapra, tojásért meg elballagunk a közeli boltba, amit kinyitnak nekünk. Találkozunk Domival, aki még velünk jön holnap - elsőre szimpatikus, lassú beszédű, mosolygós kis ember. Fogmosás két házzal odébb - csak ott van folyóvíz, majd elheverünk hálózsákjainkban a vékony szivacssal borított betonpadlón és a még mindig villódzó, épp valami amerikai mozit adó tv mellett megpróbálunk aludni egyet.
05 Aug, Warmarway
Napkelte után indulunk, mi a hátizsákokkal, vezetőink a műanyagzsákokból varrt tarisznyában az élelemmel, edényekkel és egy-egy machetével a kézben. Dominak adjuk a kis fekete hátizsákot, aminek a kiváltására szereztünk egy túrazsákot Surabayában. Ő boldogan belepakol. A műútról néhány kilométer után letérünk egy ösvényen, mely meredeken tekereg fel a dzsungelben. Úgy másfél órás menet után érjük el táborhelyünket az erdő közepén: egy sátor a konyhának, ami egyben vezetőink hálóhelye; egy másik, fapadlós ház-váz ponyvával borítva nekünk. Csöpög az eső és hűvös van az erdőben. Domi egy indával felfüggeszti a kannát és tüzet rak egy forró teának. Yunus elindul a madárlesőhelyek ellenőrzésére. Ebédre rizst főzünk és hozzá kankungot párolunk tésztával.
A lakoma után szieszta következik, hogy délután újult erővel sétálhassunk, el-elcsípve az őshonos 'burung hitam' és 'burung kuning' madárkákat. Majd naplemente közeledtével elkezdjük a paradicsommadár hajkurászását, hegyoldalra fel és le. Domi és Yunus megszállottan, teljes izgalomban tör előre, míg megtaláljuk a lehető legjobb helyet. Ekkor lesben ülünk a környék legmagasabb fáján tanyázó paradicsommadár megfigyelésére. Kézről kézre adjuk Atti fényképezőjét, ami távcsőként szolgál a madárleshez, a leginkább csak farktollait felénk fordító szárnyast így kukkoljuk.
A közös vacsorafőzés nyelvleckébe fordul, mi ízelítőt kapunk a pápuai nyelv bahasa hatam verziójából (jamberoi - terima kasih - thank you - köszönöm), míg Yunus és Domi fáradhatatlanul kérdez újabb és újabb szavakat angolul, amelyeket le is jegyzetelünk nekik. Igazán jól jön most lassan gyarapodó indonéztudásunk. Megmosakszunk a patakban, telerakjuk és átmelegítjük pocakunk a vacsorával és teával, majd pár órás nyugovóra térünk. Este 10-kor csörög az ébresztő. Atti a program megmentője, aki felrázza a fáradt bandát, hogy elinduljunk kuszkuszt keresni. Yunusszal az élen, fejlámpákkal, libasorban közelítjük meg célpontunk jellemző vadászterületét. Egy megfelőnek titulált helyen megállunk, és várunk a sötétben. Yunus különös, brekegő hangokat hallat, amivel a kuszkuszt csalogatja. Újra és újra felhangzik a vartyogás, de ezen és a tücsökciripelésen, iilletve időnkénti madárrikoltásokon kívül semmit sem hallunk, mégannyira sem látunk. Évi már szinte alszik (állva), amikor neszezés töri meg a csendet. Yunus halkabb vartyogásra vált. A zajongó közeledik, mintha körbejárna minket a hang, csak tekergetjük a nyakunkat, de hiába. A motozás már borzongatóan közeli, mintha csak méterekre lenne az a valami, és csak jön és jön...Igen, az Atti melletti fáról halljuk. Ő résen van, felvillantja lámpását és egy karnyújtásnyira előtte a fán, ott pózol a szürkésfehér, prémes rágcsáló. A fény nem zavarja, még lejjebb mászik, ahogy Yunus tovább csalogatja, mi pedig vigyorogva csodáljuk. Az eufória elhatalmasodik és a visszaúton már senki nem álmos. Pedig szükségünk van további pihenésre, mivel másnap korai lesz az ébresztő.
06 Aug, Warmarway, Ransiki
Hajnalban a tegnap bevált fa közelébe túrázunk, annak reményében, hogy ezúttal többet is látunk a paradicsommadár farktollainál. Jó másfél órát üldögélünk a meredek hegyoldalon, de a madár csak pár percre jelenik meg. Lassan kezdjük feladni a reményt és a gyomrunk is korog, amikor Domi lentről integetni kezd, hogy másszunk oda. Lassan és csendben, minden lépésre figyelve kúszunk egyre közelebb a fához, amin a cendrawasih illegeti magát. Így is legalább 20-25 méterre lehet légvonalban, de a Nikon keresőjén át már látni, hogy két hímmel hancúrozik a madár egy ágon. Számos fotózási kísérlet után csak figyeljük (és hallgatjuk) a parádét, és addig maradunk, míg tovább nem repül a trió.
Egy kényelmes reggeli és nekivágunk a visszaútnak. Van még időnk bőven, hogy elérjük a csatlakozást Ransikibe, így lemászunk (igen, helyenként majdnem négykézláb a meredek ösvényen) a partra, ahol a másik warmarwayi táborhely épül. Félkész, de igen jól épített faház és körülötte minden jóval termő kert fogad. Pár méterre a fekete homokos part, szinte érintetlen természet, még szemetet sem látunk a bícsen, ami pedig kisebb csoda (Egész DK-Ázsia, az összes tenger és tengerpart érintett ma már, az ember által termelt szemét a vízen át mindenhová eljut. Ahol nem láttok műanyag palackot, félpapucsot és egyéb finomságokat, az többnyire a reggel szorgosan munkálkodó takarítószemélyzetnek köszönhető. Bocs, ha most leromboltuk valaki illúzióit ...).
Az út mellett fuvarra várakozva tudatosítjuk csak, mennyire egymáshoz nőttünk így négyen az elmúlt 2,5 nap alatt. Atti pólóján a teknősbe oltott lakókocsi nagyon tetszik a srácoknak, csodálkozva tapogatják a mintát és a pólón át Attit, aki vigyorogva tűri ezt (alighanem a világból is kifutna, ha ezt egy 'idegen' próbálná meg …). Az elsőre kissé mogorvának és rafkósnak tűnő Yunus igazából egy öntörvényű, nagy gyerek, hatalmas szívvel és figyelemmel mások felé. Dominak még cipője sincs, mezítláb talpalja végig a túrát, de mosolya és kedvessége szüntelen, minden apróságnak örül és többször úgy kell rábeszélni, hogy vegyen még az ételből, mert mi már tényleg jóllaktunk. A közös hangot különösebb erőfeszítés nélkül hozta a program, ami a szenvedélyük; a közös főzések és étkezések, a 'mindent-megosztunk’ alapvetése és a felénk irányuló nyitottság és érdeklődés. Érezhető jókedvük, ami nem csoda, hiszen komoly mázlink volt, hogy ennyi idő alatt kétszer láthattunk paradicsommadarat és találkoztunk a kuszkusszal is.
Feltesznek minket egy pickup platójára a főúton, ami ingyen elvisz Ransikibe. Itt bevásárolunk a piacon és egy főzőedényt is szerzünk, az jól jöhet majd az Arfakban. Egy lepattant szálláson éjszakázunk és reggel 8-kor már úton vagyunk az Anggi tavak felé, ahová 2-3 napba telhet az út.
Yunus, Domi and other local guides involved in the developing ecotourism network of the Arfak region are available through Charles Roring.
No comments :
Post a Comment